Milyen csillagászati jelenségek várhatóak 2018-ban?

A világegyetem szinte minden évben számtalan meglepetést és jelenséget tartogat számunkra. Ez a 2018-as évben sem lesz másképp. Idén is bőven lesz miért kiülnünk a szabad ég alá, hogy szemtanúi lehessünk a különleges csillagászati történéseknek.

Az év elején, pontosabban január 4-én hajnalban, napkelte előtt tetőzött a Quadrantida meteorraj. A csillaghullás szabad szemmel jól látható volt, a hold fénye se akadályozta a látványosságot. Óránként körülbelül 40 hullócsillag volt észlelhető.

Mit jelent a “kék hold”?

Januárban és márciusban a “kék hold” nevű jelenség lesz megfigyelhető, ami azt jelenti, hogy ezekben a hónapokban kétszer várható telihold (2-án és 31-én), ráadásul mind a két esetben szuperhold is egyben. Megállapítások szerint ilyenkor a holdkorong körülbelül 14 százalékkal fényesebb a megszokottnál. Nagyon ritkán fordul elő ilyen esemény.

ritka jelenség

Napfogyatkozás 2018

A február is tartogat különlegességet, hiszen 15-én Argentína, Chile, és az Antarktisz bizonyos területeiről végig nézhető a részleges napfogyatkozás. Hazánkban sajnos nem lesz lehetőségünk megtekinteni.

Bolygók láthatósága

Március 15 a Merkúrlesés éjszakája. A Merkúr a naphoz legközelebb eső bolygó, ezen az estén mindössze 18,4 fokra lesz tőle, így naplemente után könnyen felismerhető lesz az égbolton. Május 9-én pedig a Jupiter lesz meglehetősen közel bolygónkhoz. Egy közepes távcső segítségével elképzelhető, hogy megpillanthatjuk a gázóriás felhősávjait, holdjait. A központi csillagunk is ekkor fogja megvilágítani a legjobban.

Számítások szerint idén novemberben egy hatalmas aszteroida is elhalad majd a Föld mellett. Körülbelül a Hold távolságának 105-szörösére közelít meg minket.

perseidák

Perseidák meteorraj

És mint minden év augusztusában, idén is jönnek a Perseidák, jellemzően sűrű csillaghullást produkálva.

 

 

 

 

Éttermi etikett, milyen szabályok jellemzőek egy éttermi vacsorára?

Manapság már mindenki járt vagy rendszeresen jár étterembe, viszont a helyes viselkedés szabályait annál kevesebben ismerik. Kezdjük ott, amikor megérkezünk. Bármennyire is meglepő, az ajtón először a férfi lép be, elsősorban azért, hogy megfelelőnek találja-e a helyet. Ha igen, megtartja az ajtót a hölgynek és előre engedi.

Ezt követően várjuk meg a személyzetet, akik a segítségünkre lesznek, megmutatják, hol a ruhatár és a helyünkre kísérnek. A ruhatárnál a férfi mindenképp segítse le a kabátot a hölgy válláról. Az asztalunkhoz érkezve először a hölgy foglal helyet.

Mit rendeljünk először?

Első lépésként rendeljünk egy finom aperitifet, ami étvágygerjesztőként szolgál. Lehet ez egy pohár fehérbor, gyomorkeserű, pálinka vagy valamilyen koktél is. Egyedül az édes likőrök azok, amik nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Természetesen, aki nem fogyaszt alkoholt, annak helyénvaló az ásványvíz vagy valamilyen rostos gyümölcslé is.

A kívánt étel kiválasztását követően a férfi jelezzen a pincérnek: ne bekiabálással, hanem szolid kézmozdulatokkal és fejbiccentéssel. Majd adja le a rendelést, természetesen a hölgy nevében is. Az italválasztás, borválasztás is az urak feladata.

Viselkedjünk diszkréten, próbáljunk meg nem hangosan beszélni és hangosan nevetni, mivel ezzel zavarjuk a többi vendéket.

Ha kihozták az ételt, amit rendeltünk, a hölgy kezdje el az étkezést, majd ezután nekiláthat férfi társa is.

éttermi

Az evőeszköz megfelelő elhelyezésével jelezhetjük a pincér felé, hogy az étel nem ízlett vagy kiváló volt, jöhet-e a következő fogás vagy esetleg szünetet kérünk. Leves fogyasztásánál a kanalunkat minden esetben vegyük ki és helyezzük a tányér szélére, ezzel érzékeltetjük azt, hogy köszönjük, elég volt!

A főétel után levezetésnek jöhet a desszertet egy selymes kávé kíséretében.

Hogyan fizessünk?

Fizetni a lehető legdiszkrétebb módon illik, lehetőleg 1 embernek. Ha mégis szeretnénk a költségeket megosztani, azt inkább az éttermen kívül tegyük meg a vacsora után.

 

Milyen lehet a tökéletes babakocsi?

A babavárás egy nő életében az egyik legcsodálatosabb időszak, amely tele van izgalommal, várakozással és készülődéssel. Az utolsó trimeszterben már nagyban beindul a fészekrakó ösztön, elkezdődik a felújítás, a babaszoba kialakítása, berendezése, megfelelő babakocsi kiválasztása, babaruha és egyéb kiegészítő megvásárlása. Milyen lehet a tökéletes babakocsi? részletei…

Kőből rakott pizza kemence – az eredeti, olasz hagyományokat követve!

Manapság a világ egyik talál legismertebb étele az eredetileg olasz országból származó Pizza, amely egy egyszerű kelt, kerekre nyújtott, könnyű tészta kör alakúra nyújtva, mindig friss feltétekkel gazdagítva. A valódi olasz pizza sajátos, utánozhatatlan ízét és minőségéhez a mindig friss paradicsomos alap, a friss feltétek és a féltve őrzött receptek mellett hozzájárul még a sütés módja is! Az eredeti olasz pizza mindig kőből rakott, fatüzelésű pizza kemencében készül!

Kőből rakott pizza kemence – az eredeti, olasz hagyományokat követve! részletei…

Milyen forgószéket válassz otthonra

A forgószékeket sokáig csak „irodai forgószékként” vagy gurulós székként emlegették, hiszen a leggyakoribb felhasználási területük az irodák voltak. A dolgozók akár egész munkanapokat végig ülhettek ezekben a kényelmes székekben. Az ülőlap magasságát és a háttámla dőlését is állítani lehet, és ami a legfontosabb, emelés nélkül tudták mozgatni őket akár irodák közt is. Mára ezek a székek már a háztartásokban is megtalálhatóak, és meglehetősen nagy minőségi fejlődésen és áresésen mentek át.

Forgószékek a gyerekszobákban és az otthoni irodákban.

Ha szeretnénk otthonra beszerezni egy ilyen ülő alkalmatosságot érdemes átgondolni, hogy ki és mire fogja használni a családban, mennyi időt fog rajta/benne eltölteni és milyen plusz igényeknek kell, megfeleljen.

Gyerek forgószékek

gyerek forgószék

Bizony a gyerekszobákban is jó szolgálatot tesznek a forgószékek. A gyerek is könnyen tudja mozgatni a szobában, kényelmesen tud rajta ülni, tévézni, íróasztal mellé téve pedig tanulni, olvasni, rajzolni! Kényelmes háttámlája biztosan tartja a gyerek hátát, kis odafigyeléssel tartás javításra is jó lehet. A gyerekek is imádják, hiszen sok féle mintával és színben beszerezhetőek ma már. Érdemes olyat választani, amelyik megfelelően strapabíró, ha lehet a háttámla dőlésszöge is állítható legyen. Ha csak nem ragaszkodik gyermekünk foggal, körömmel valamelyik figurás mintához, ami éppen nagy divat válasszunk a szobájához, bútoraihoz színben passzoló forgószéket, vagy ha van gyermekünknek kedvenc színe, akkor legyen az a mérvadó.

Irodai forgószék felnőtteknek

Fönöki forgószék

Felnőttek is számos verzió közül válogathatnak, ha úgy döntenek, forgószékre van szükségük otthon. Ha otthoni irodánkba keresünk forgószéket, érdemes egy elegánsabb, bőrbevonatú darabot választanunk, hiszen ezek minőségibb hatást keltenek, mint az átlagos, szövetbevonattal ellátott székek. Ezeknél alapfelszereltség a légrugós magasság állítás, a jó oldal és derék támaszos háttámla. A dőlésszög állítás valamint a felszerelhető kartámaszok is alapvető „extraként” említhetőek. Az igazán jó minőségű görgőkkel szerelt székek egyaránt használhatóak szőnyegen és csupasz padlón is.

Gamer székek

Gamer forgószék

A forgószékek legújabb és leglátványosabb fejlődésen átesett típusa az úgynevezett gamer, vagy játék székek. Mint a nevükből is látszik, a modern, játékos generációk számára kifejlesztett ülőalkalmatosságokról van szó, amelyek minden igényt kielégítenek, amire csak szükségünk lehet. Minőségüket tekintve általánosságban elmondható, hogy méretük meglehetősen nagy, bevonatuk műbőr, vagy jó minőségű szövet, ami valamilyen eltérő színű cérnával kivarrva. A Gamer székek alapvető feladata, hogy a több órás játék, vagy csak átlagos netezés, és számítógépes munkavégzés során a testet fixen megtámasszák a problémás pontokon, mint a derék, a nyak és a lapocka.  A legtöbb Gamer forgószék kagyló alakú sport üléshez hasonlít, ami kellően körbeöleli a testet, karfáik állíthatóak. A minőségi székek már említett párnás derék és nyaktámasszal rendelkeznek, ezek többnyire szabadon le, és felszerelhetők a háttámlára.  Ma már alsó, közép és felső kategóriás Gamer forgószékekről is beszélhetünk, így mindenki megtalálhatja a saját igényeinek és pénztárcájának megfelelőt.

Az esküvői dekoráció kiválasztása

Az esküvő életünk egyik leggyönyörűbb napja, amelyre mindenki ünnepélyes keretek között csodálatos környezetben szeretne eltölteni. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson számos dologra van szükség. Nagyon fontos, hogy a megfelelő esküvői dekorációkat ki tudjuk választani. A gyönyörű esküvői környezet is hozzájárul az élményhez, és a csodálatos emlékekhez is.

Mit tegyetek az esküvői dekoráció kiválasztása előtt…

A legfontosabb feladatotok az, hogy gondoljátok végig azt, hogy milyen díszek között szeretnétek eltölteni életetek legnagyobb napját. Nagyon nehéz feladatotok lesz, hiszen a választék óriási, szóval érdemes rengeteg fényképet és ajánlatokat is átnézni, mielőtt döntötök.

A másik fontos szempont a helyszínekre vonatkozik. Mindenképpen mérjétek fel az ünnepség helyszíneit. Az esküvői dekorációk szempontjából fontos szerepe van a templomnak, a házasságkötő teremnek és persze az ünnepség helyszínének az étteremnek is. De nem szabad megfeledkeznetek az autókról sem.

Ha mindezt tudjátok, akkor már meg is kereshetitek a megfelelő partnert, aki elkészíti számotokra a tökéletes esküvői dekorációtokat.

Miért válasszatok ti is partnert az esküvői dekoráció elkészítéséhez?

Az esküvői dekoráció összeállítása, elkészítése és elhelyezése bizony nagyon összetett feladat, ezért érdemes ezt hozzáértőkre bíznod. Szerencsére ma már számos tapasztalt, kreatív és az összes hazai hazai és külföldi esküvői stílust is ismerő és persze nyitott, a ti vágyaitok iránt érdeklődő szakember közül válogathattok. Így biztosak lehettek abban, hogy a legcsodálatosabb esküvői dekorációkkal feldíszített helyszíneken köthettek házasságot. És persze olyan esküvői dekorációt is készíthettek, amelyet a nagy nap után haza is vihettek és ki is állíthattok egy szép helyre, például a vitrinbe, ahol nap mint nap láthatjátok.

Ha pedig a nászúthoz kerestek megfelelő helyszínt, szintén számos lehetőség közül válogathattok, például Spanyolországot

Tesla Roadster – Brutális képességek és újítások, egy dögös kétülésesben

Autós körökben még mindig nagy a megosztottság, ami az elektromos hajtású (hybrid vagy más néven villany) autók hatékonyságát, életképességét illeti. Vannak, akik ebben látják a jövőt, van, akik csak nevetnek rajta, hiányolják a motorhangot, a benzin szagát és a csekély hatótáv sem volt épp vonzó…. Eddig! A Tesla legújabb, bemutatott kétüléses járműve, a Tesla Roadster minden képzeletet felülmúló képességekkel bír!

Tesla Roadster – Brutális képességek és újítások, egy dögös kétülésesben részletei…

Nina Ricci és a L Air Du Temps

Franciaország számos fantasztikus divatház hazája. Ebben az országban a férfiak mellett számos hölgy is olyan világhírű divatházakat alapított már több évtizeddel ezelőtt, amelyek a mai napig megőrizték egyediségüket és a hírnevüket is. Coco Chanel és Nina Ricci a két legjobban ismert Franciaországban céget alapító divattervező hölgy. Ebben a bejegyzésünkben Nina Ricci-ről és az egyik időt álló parfümjéről, a L Air Du Temps-ről írunk.

Nina Ricci sikerének titka…

Nina Ricci olasz származású hölgy, aki 12 éves korától kezdve élt Franciaországban, ahol a legmagasabb rangú ruha tervezői, szabászattal a haute couture tevékenységgel kezdte el a pályáját. Később parfümtervezéssel is foglalkozott. Férje szintén olasz származású Luigi Ricci volt, aki korán meghalt. Egyetlen fiuk született Robert. Az 1932-ben alapított divatházuk munkásságában ő is részt vett. Anya és a fia mindig legismertebb szakemberekkel dolgozott együtt. Nina Riccit a mai napig a nőiesség tökéletesen megjelenítő tervezőnek tartják, az általa alapított divatház pedig megőrizte méltó hírnevét.

Nina Ricci L Air Du Temps

Ezt a parfümöt ma is a világ öt legjobb parfümje közé sorolják. Méltó is erre az elismerésre. Olyan remekmű, amelyen Nina Ricci együtt dolgozott a kor egyik legismertebb parfümőrével, Francis Fabronnal. A L Air Du Temps 1948-ban jelent meg és azóta is keresik a hölgyek. Ekkor a háború utáni időszakban a megújulás, az összetartozás, a remény kifejezésére volt nagy szükség. Ezek az értékek azonban ma is aktuálisak és mindig is azok maradnak. Ha ránézel a L Air Du Temps parfümre, rögtön láthatod ezeket az értékeket. A kupak ugyanis két galambot, a béke szimbólumát ábrázolja. Ha pedig kipróbálod, akkor azonnal érezheted a fiatalos lendületet. A rózsa, szegfű, írisz, szantálfa és jázmin, ugyanis a tavaszt, a természet újraéledésének időszakát juttatják eszedbe.