Praktikus megoldások a konyhában!

Az igazi háziasszonyoknak sosincs elegendő helyük a konyhában. Folyton arról hajlamosak panaszkodni, hogy nem tudják hova pakolni a dolgokat, órákig keresgélniük kell mindent, nincs elegendő szabad felület a főzés előkészületeihez. Teljesen mindegy, hogy nagy vagy kis konyháról van szó, ez szinte örökös problémát jelent.

Legtöbbször főzés közben kezdjük el kapkodva kikeresni a szükséges fűszert, amit persze csak akkor találunk meg, amikor már az összesen végigmentünk, ilyenkor a készülő finomság is könnyen kárba mehet, ha odaég. Sokkal praktikusabb, ha beszerzünk pár apró kis átlátszó üveget, amit olvashatóan felcímkézünk (akár a kupakra is rakhatjuk a címkét), így sokszor már a színéből, első ránézésre megtalálhatjuk, ami kelleni fog. Ez a megvalósítás nagyon mutatós is tud lenni, ha például a felső konyhaszekrény alá felfúrunk egy hosszú polcot, amin szépen sorba rendezzük őket.

kreatív megoldás a fűszerek tárolására

Nagyon balesetveszélyes, ha hirtelen elő kell kapni valamit az evőeszköz fiókból, hiszen véletlenül belenyúlhatunk egy éles késbe, ami megvághatja a kezünket. Ennek elkerülése érdekében szerezzünk be egy fiókba való, fából készült késtartót. Ez nem csak biztonságos, de mutatós megoldás is egyben.

fából készült késtartó fiókba helyezve

Sose tudjuk, hol tettük le utoljára a konyharuhát?

Íme egy igazán trendi ötlet, hogy mindig meg legyen a helye és könnyen megtaláljuk. Nincs is másra szükség, mint néhány fából készült ruhaszárító csipeszre és egy kétoldali ragasztószalagra. Ha ez megvan, szépen sorjába már tehetjük is fel őket a falra, hogy betölthessék új funkciójukat.

A nagy kapkodásban hajlamosak vagyunk egy teljes fiókot megtölteni használt, de még felhasználható nejlonzacskókkal. Nagy részére szinte biztos, hogy nem lesz szükségünk, így azokat vigyük a szelektívbe, a maradékot pedig tegyük egy üres papírdobozba, amit felszerelhetünk az egyik szekrényajtó belsejére.

Össze vissza vannak a műanyag dobozaink és sose találjuk meg a megfelelő fedelet?

Mire is nem jó egy egyszerű csepegtető tálca, mint arra, hogy az egyik oldalára rámolhatjuk a dobozok alsó részét, a másik felére pedig a hozzájuk tartozó tetőket, majd keresünk neki egy helyet. Szín és méret szerint, egymásba téve is rakhatjuk őket.

Az edényekkel teli szekrénybe is csinálhatunk plusz helyet. Háztartási boltokba kaphatóak polcokra helyezhető állványok, aminek az aljára és tetejére is nyugodtan pakolhatunk. A tepsiket, tálcákat pedig érdemesebb függőlegesen elhelyezni a szekrénybe, így pillanatok alatt kivehető, amelyikre szükségünk van.

A felsorolt tanácsokat betartva minden szempontból érezhető lesz a különbség.

Következő blogcikkünkben további hasznos konyhai fortélyokat olvashat a tárolásról.

Milyen tünetek utalnak a különböző ételintoleranciákra?

A társadalom egyre nagyobb része szenved valamilyen ételintoleranciában, ami azzal jár, hogy teljesen új életmódot kell folytassunk. Az állapothoz szükséges megfelelő étrendet kell kialakítani, ami sok utánajárást igényel és megnehezíti a mindennapokat. Mielőtt bármilyen terméket megvásárolunk, alaposan szemügyre kell venni, hogy milyen összetevőket tartalmaz, nincs-e benne tiltott elem. Mára már egyre gyakoribb, hogy a gyártók feltüntetik, milyen allergének vannak a termékekben, de még mindig akadnak kivételek.

Éttermekben is részletesen kérdezzük ki az ott dolgozókat az étel összetételéről, ha ez nincs feltüntetve az étlapon. Amit fontos megemlíteni, hogy az ételintolerancia nem betegség, hanem egy állapot. Ha valakinél kiderül, hogy szenved valamelyik fajtájában, hajlamos megijedni és magába zuhanni,súlyos esetben depresszióba esni, pedig manapság már nem olyan nehéz együtt élni vele. Számtalan szakember, tanácsadó, dietetikus nyújt segítséget és megfelelő információt, rengeteg könyv áll a rendelkezésünkre, amik szintén hasznosak és részletesen körüljárják a témát. Nem utolsó sorban nagyon sok csoport, fórum is akad, ahol beszélgethetünk sorstársainkkal és megoszthatjuk egymás tapasztalatait, hogy könnyebben elsajátítsuk a szükséges tudnivalókat.

A táplálékallergia és ételintolerancia nem ugyanaz, a kettő közti különbség, hogy az ételallergia kialakulásában az immunrendszernek van főszerepe, amely bizonyos allergén hatására kórosan reagál, extrém esetben halált is okozhat. Az ételintolerancia esetében pedig enzim működési zavar lép fel.

laktózintolerancia esetében nem megemészthető a tejcukor

Ételintolerancia fajtái

A betegek legnagyobb része laktózintoleranciában szenved. Ez a leggyakoribb az autoimmun betegségek között. Ilyenkor a tejcukor lebontásáért felelős enzim hiányzik a szervezetből, ezért meggátolja az emésztését. Leggyakoribb tünetei a rendszeresen jelentkező puffadás, alhasi görcsök és hasmenés.

A gluténérzékenység (Cöliákia), magyarán lisztérzékenység is egyre elterjedtebb. Legtöbb esetben genetikailag örökletes. A glutén a szervezetbe kerülve roncsolja a vékonybél falát. Ennek következtében a táplálék nem szívódik fel megfelelően és emésztési zavarokat okoz. Felnőttek esetében jelentős súlyvesztést válthat ki, gyermekeknél pedig növekedési zavart. Egybeköthető bizonyos bőrbetegségekkel, cukorbetegséggel és terméketlenséggel is. Jelentkezhet hasmenés, székrekedés, nőknél menstruációs zavar, hasfájás és puffadás.

Alkohol intoleranciában szenvedőknél hiányzik az alkoholt lebontó aldehid dehydrogenaz enzim, ami ahhoz vezet, hogy már egy nagyon kis mennyiségű alkohol fogyasztás is kemény rosszullétekkel gyötri a betegeket.

Létezik még élesztő intolerancia is, ahol az élesztő gomba fehérjeivel szembe lép fel reakció. Fejfájást, légzési nehézséget, alhasi görcsöket és bőrproblémákat idézhet elő.

Érdemes odafigyelni a tünetekre és mihamarabb orvoshoz fordulni, hogy időben elkezdhessük a kezelést, amivel nagyságrendekkel javíthatunk az életminőségünkön.

Milyen csillagászati jelenségek várhatóak 2018-ban?

A világegyetem szinte minden évben számtalan meglepetést és jelenséget tartogat számunkra. Ez a 2018-as évben sem lesz másképp. Idén is bőven lesz miért kiülnünk a szabad ég alá, hogy szemtanúi lehessünk a különleges csillagászati történéseknek.

Az év elején, pontosabban január 4-én hajnalban, napkelte előtt tetőzött a Quadrantida meteorraj. A csillaghullás szabad szemmel jól látható volt, a hold fénye se akadályozta a látványosságot. Óránként körülbelül 40 hullócsillag volt észlelhető.

Mit jelent a “kék hold”?

Januárban és márciusban a “kék hold” nevű jelenség lesz megfigyelhető, ami azt jelenti, hogy ezekben a hónapokban kétszer várható telihold (2-án és 31-én), ráadásul mind a két esetben szuperhold is egyben. Megállapítások szerint ilyenkor a holdkorong körülbelül 14 százalékkal fényesebb a megszokottnál. Nagyon ritkán fordul elő ilyen esemény.

ritka jelenség

Napfogyatkozás 2018

A február is tartogat különlegességet, hiszen 15-én Argentína, Chile, és az Antarktisz bizonyos területeiről végig nézhető a részleges napfogyatkozás. Hazánkban sajnos nem lesz lehetőségünk megtekinteni.

Bolygók láthatósága

Március 15 a Merkúrlesés éjszakája. A Merkúr a naphoz legközelebb eső bolygó, ezen az estén mindössze 18,4 fokra lesz tőle, így naplemente után könnyen felismerhető lesz az égbolton. Május 9-én pedig a Jupiter lesz meglehetősen közel bolygónkhoz. Egy közepes távcső segítségével elképzelhető, hogy megpillanthatjuk a gázóriás felhősávjait, holdjait. A központi csillagunk is ekkor fogja megvilágítani a legjobban.

Számítások szerint idén novemberben egy hatalmas aszteroida is elhalad majd a Föld mellett. Körülbelül a Hold távolságának 105-szörösére közelít meg minket.

perseidák

Perseidák meteorraj

És mint minden év augusztusában, idén is jönnek a Perseidák, jellemzően sűrű csillaghullást produkálva.

 

 

 

 

Éttermi etikett, milyen szabályok jellemzőek egy éttermi vacsorára?

Manapság már mindenki járt vagy rendszeresen jár étterembe, viszont a helyes viselkedés szabályait annál kevesebben ismerik. Kezdjük ott, amikor megérkezünk. Bármennyire is meglepő, az ajtón először a férfi lép be, elsősorban azért, hogy megfelelőnek találja-e a helyet. Ha igen, megtartja az ajtót a hölgynek és előre engedi.

Ezt követően várjuk meg a személyzetet, akik a segítségünkre lesznek, megmutatják, hol a ruhatár és a helyünkre kísérnek. A ruhatárnál a férfi mindenképp segítse le a kabátot a hölgy válláról. Az asztalunkhoz érkezve először a hölgy foglal helyet.

Mit rendeljünk először?

Első lépésként rendeljünk egy finom aperitifet, ami étvágygerjesztőként szolgál. Lehet ez egy pohár fehérbor, gyomorkeserű, pálinka vagy valamilyen koktél is. Egyedül az édes likőrök azok, amik nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Természetesen, aki nem fogyaszt alkoholt, annak helyénvaló az ásványvíz vagy valamilyen rostos gyümölcslé is.

A kívánt étel kiválasztását követően a férfi jelezzen a pincérnek: ne bekiabálással, hanem szolid kézmozdulatokkal és fejbiccentéssel. Majd adja le a rendelést, természetesen a hölgy nevében is. Az italválasztás, borválasztás is az urak feladata.

Viselkedjünk diszkréten, próbáljunk meg nem hangosan beszélni és hangosan nevetni, mivel ezzel zavarjuk a többi vendéket.

Ha kihozták az ételt, amit rendeltünk, a hölgy kezdje el az étkezést, majd ezután nekiláthat férfi társa is.

éttermi

Az evőeszköz megfelelő elhelyezésével jelezhetjük a pincér felé, hogy az étel nem ízlett vagy kiváló volt, jöhet-e a következő fogás vagy esetleg szünetet kérünk. Leves fogyasztásánál a kanalunkat minden esetben vegyük ki és helyezzük a tányér szélére, ezzel érzékeltetjük azt, hogy köszönjük, elég volt!

A főétel után levezetésnek jöhet a desszertet egy selymes kávé kíséretében.

Hogyan fizessünk?

Fizetni a lehető legdiszkrétebb módon illik, lehetőleg 1 embernek. Ha mégis szeretnénk a költségeket megosztani, azt inkább az éttermen kívül tegyük meg a vacsora után.