Sziklakert otthonra

A kertben a színpompás növények, a zamatos gyümölcsök, kedvenc ételeink hozzávalóit jelentő zöldségek, a kerti partik és a játékok helyszínét biztosító gyep mellett fontos, hogy helyet kapjanak olyan ritkaságnak számító növények mint a cserjék és a kisebb tű levelű örökzöldek is. Amelyhez szükség van sziklakertek építésére is.

sziklakert

Hova építsük ki a sziklakertet?

Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a sziklakertet bárhova: egyenletes és lankás felületre, napfényes és árnyékos helyekre is kiépíthetjük, ugyanakkor lehetővé teszi olyan területek kihasználását is, amelyek nehezen megművelhetőek, ezért gyakran kopárak maradnak. Ilyen részek lehetnek például azok a kisebb dombok, amelyek fűnyíróval nehezen megközelíthetőek.

Hogyan alakítsuk ki a sziklakertet?

Először is döntsük el, hogy hol és mekkora területet szeretnénk sziklakertté alakítani. Az adatok ismerete után pedig határozzuk meg, hogy az egyes alapanyagokból mekkora mennyiségre lesz szükségünk. Mindenképpen be kell szereznünk a kisebb – nagyobb méretű, eltérő formájú köveket és kavicsokat, homokot, agyagot valamint joghurtot és vizet is. Ha mindez a rendelkezésünkre áll, akkor el is kezdhetjük a sziklakert építését. Először is gyomtalanítsuk a sziklakertünk területét, majd távolítsuk el a termőföld egy részét. Ezt követően alakítsuk ki homokból és kavicsokból a vízelvezető réteget. Rendkívül fontos, hogy szakszerűen végezzük el ezt a feladatot, mert ez a réteg jelenti azt az alapot, amelyre az eltérő súlyú sziklákat tesszük, ezért is lényeges hogy stabil legyen. Ne felejtsük el, hogy a vízelvezető réteg a növényeink életkörülményeit is befolyásolja, ezért figyeljünk a szerkezetére is, ellenőrizzük, hogy minden esetben, azonnal átereszti az összes vizet. Ha ezeket a feladatokat elvégeztük, akkor elhelyezhetjük a sziklákat, közéjük pedig a termő földet. Végül pedig elültethetjük a kedvenc növényeinket és gyönyörködhetünk a sziklakertünkben.

Hálószoba recept két személyre-Hogyan rendezzük be egy apró hálószobát

2016-ot nevezhetnénk az ingatlanárak K2-jének is, mivel rohamos ütemben igyekeznek megmászni a legmagasabb pontokat is. Sokak gondolták úgy, hogy a spórolt pénzüket ingatlanba fektetik, mivel néhány évvel ezelőtt a lakás árak igen kedvezőek voltak az ország legtöbb pontján. Azok, akik viszont nem befektetés jelleggel szerettek volna lakáshoz jutni és kicsit elkéstek a vásárlással, igen kedvezőtlen helyzetbe kerültek, mivel hatalmasat ugrottak az árak.

kicsi-haloszoba

Lakni márpedig kell valahol. Az eredmény sokak számára egy kisebb méretű lakás, vagy egy nagyobb méretű lakáskölcsön lett. Ez a cikk most azoknak íródik, akik az előbbi csoportba tartoztak. Kicsi szobák, nagy elvárások: keressük meg a kompromisszumos megoldást. Nézzük meg, hogyan lehet egy relaíve kicsi hálószobát hatékonyan berendezni két személyre, lássuk a számokat.

Ebben a pélában a hálószobánk mérete 7,1m2 lesz, paraméterei: 2,5m x 2,8m

A hálószoba legfontosabb kelléke: az ágy

Tegyük fel, hogy a két személy, aki a szobát haszálni fogja felnőtt ember és nem igénylik a legalább 1 méteres távolságtartást egymástól, mert különben egy emeletes ágyon kívül aligha gondolkozhatnánk más megoldásokban.

Ideálisan egy franciaágyra fog esni a választásunk, és mivel hogy szinte biztos, hogy a pénzünk jelentős része az ingatlanra fordítódott, legjobb, ha egy megfizethető ágykeretet. Ami a méretet illeti: a 200cm-es hosszhoz érdemes ragaszkodni, mivel fontos, hogy alvás közben mindenhol meg lehessen támasztani a testünket, el kell férnünk az ágyon, és ebből lesz a legnagyobb választék is.

Nézzük a számokat: egy 140×200-as ágy területe 2,8m2, de ez két embernek azért elég szűkös. A 160×200-asok 3,2m2-t foglalnak el a szobából, míg a 180×200-as ágyak helyigénye 3,6m2. Azért, hogy legyen hely az éjjeliszekrénynek is, érdemesebb az arany középutat választani, a 160×200-as ágy mellett döntsünk.

A soron következő tétel a matrac. Mivel az ágykeret adott, nem is kell rajta sokat gondolkozni, hogy egy 160×200 matracot vegyünk. Itt érdemes a minőségre egy kicsit többet áldozni, vegyük figyelembe azokat a szempontokat is, hogy az alvászavarok, amelyeket akár egy rossz matrac is okozhat, rontják az egészségi állapotunkat, csökkentik a munkahelyünkön a teljesítményünket és még számos egyéb területen hátráltathatnak minket az életben.

Maradt még 3,9m2

Oké, jöjjön aminek még jönnie kell:

  • éjjeliszekrény (2db): 2*0,1m2=0,2m2
  • gardróbszekrény (1db): 0,6m2
  • 3 fiókos komód: (1db): 0,4m2

A maradék helyet pedig hagyjuk meg közlekedésre, hogy ne kelljen tigrisbukfenccel lefekdnünk aludni.

Ha minden alapanyagot beszereztük, ízlésesen tegyük őket be a szobába, majd hagyjuk állni lefekvésig. Jó alvást kívánunk!

Autóbérlés – előnyök és költségek

A közlekedési eszközök lehetővé teszik azt, hogy rövid idő alatt elérjük a célunkat. Több milliárd ember utazik valamilyen tömegközlekedési eszközön és elterjedt az autók használata is, hiszen a kocsik már több évszázada teszik könnyebbé számos személy életét. Az év minden napján, csapadékos és száraz időben is biztosítják a komfortos, gyors és önálló utazást. Függetlenül attól, hogy rendelkezünk-e saját gépjárművel, vagy sem sokan részesítjük előnyben az autózást. Közlekedhetünk taxival, vásárolhatunk kocsit, de ki is bérelhetjük a kedvenc kocsinkat, hiszen számos cég foglalkozik világmárkáknak számító gépjárművek kölcsönbe adásával is.

autó Autóbérlés – előnyök és költségek részletei…