Hogyan rendezzük be az előszobát?

Sokan csak úgy tekintenek az előszobára, hogy az csak egy egyszerű közlekedő, pedig meghatározó szerepe van a lakásban. Lényegében ez az a helyiség, ahova először lépünk be, amikor kinyitjuk a bejárati ajtót, valamint a kabátokat, cipőket is többnyire itt tároljuk. A hozzánk érkező vendégek szintén ide érkeznek először, ezért nem mindegy mit látnak, ha körülnéznek.

Az előszoba kialakításánál három fő szempontot kell figyelembe venni!

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe?

Az egyik lényeges szempont a praktikum, ügyeljünk a tárolási lehetőségek kialakítására, hogy kényelmesen elférjenek a kabátok, cipők, különféle dolgok. Egy nagyobb előszoba esetében ez könnyen kivitelezhető, hiszen több terület áll rendelkezésünkre, ám egy panelben található előtér sokkal kisebb. Ilyenkor törekednünk kell arra, hogy minden lehetőséget kihasználjunk egészen a plafonig: polcok, akasztók, beépített szekrények segítségével növelhetjük a kapacitást.

A másik nagyon fontos teendő, a megfelelő fényviszony kialakítása. Mivel az előszoba a helyiségek közti átjárást biztosítja, nincs elég fény az ablakok hiánya miatt. Lehetőleg ne csak egy központi lámpatest legyen, hanem több, sőt a tükröket is feldobhatjuk fényforrásokkal. A színek is sokat számítanak, kerüljük a sötét felületeket, a padló is jobb, ha világosabb árnyalatú.

Végül nem mehetünk el a dizájn mellett sem. Amit itt látnak a hozzánk érkező személyek, elsősorban az alapján mérik fel stílusunkat. Tartsuk meg a harmóniát az előszoba és az otthon többi része között. Egy minimalista lakásba szekrényekkel teli, letisztult előszoba illik, rusztikusabb kialakítású otthonba pedig antik megjelenésű bútorok, akasztók dukálnak. A lényeg, hogy az elrendezés kellően tükrözze személyiségünket.

A felsorolt szempontok alapján egyszerűbb kialakítani előterünket, de ha tanácstalanok vagyunk, bátran kérjük ki lakberendezők, szakértők véleményét.

Milyen feladatai vannak egy költöztető cégnek?

A költözés, bútorszállítás és irodaköltöztetés nem egyszerű dolog, a kisebb-nagyobb holmik összecsomagolása, polcok leszerelése, cipekedés, szállítás a legalapvetőbb feladatok közé tartozik. Egyedül nem is érdemes elkezdened. Lehet, hogy a rokonaid és a barátaid szívesen segítenek, de így is előfordulhat jó néhány kellemetlenség. Ilyenkor is van megoldás! Ha kényelmesen, gyorsan és biztonságosan szeretnél költözni, akkor fordulj szakértő céghez.

Hogyan segíthet a költöztető cég?

Információ szolgáltatással!

A költöztető cégtől tájékoztatást kérhetsz minden egyes ingóságodról, ezután pontosan tudhatod, hogy mit kell tenned azért, hogy a holmijaid biztonságosan az új helyükre érkezhessenek.

Speciális eszközökkel biztosításával!

A költöztető cégeknek megvan minden felszerelése, amely a holmik tárolásához, szállításához kell. Csomagoló anyagokat akár bérelhetsz is tőlük.

Segíti a testi épségetek megóvását

A költöztetés lebonyolításához is szükség van jó néhány speciális eszközre. A nagy és nehéz bútorok, illetve a mosógép és a hűtő emelése kizárólag ergonómiai kialakítású felszerelésekkel oldható meg. Gondolj csak bele, hogy milyen súlyos mozgásszervi problémákat, akár gerincbetegségeket is okozhat egy rossz mozdulat.

Garantálja a falak és nyílászárók épségét

A robusztus szekrények és a súlyos mosogatógép, hűtő bizony nehezen fér ki a szűk ajtókon. Sőt az is lehet, hogy nem fér be a liftbe így a cipelés közben könnyen megsérülhet az ajtófélfa.

Mit tehetsz te a zökkenőmentes költözésért?

A költöztetés előtt fontos, hogy minden adatot pontosan közölj a céggel. Ezért keress az otthonod közelében szabad parkoló helyet és gondoskodj arról, hogy üres maradjon. Így lehető leggyorsabban be tudjátok fejezni a rakodást. Fontos, hogy elegendő hely legyen a lakásban a holmik emeléséhez, cipeléséhez. Ha panelben vagy társas házban élsz, akkor kérd meg a szomszédokat, hogy a költözés ideje alatt hagyják szabadon a lépcsőházat, liftet.

A közösségi oldalak veszélyei kiskorúakra, fiatalokra nézve!

Egy kamasz szavaival élve: “Aki nincs regisztrálva valamilyen közösségi oldalon, az nem is létezik.” Ez is bizonyítja azt, hogy a fiatalok nem tudják elképzelni mindennapjaikat a közösségi oldalak használata nélkül. Az okostelefonok megjelenése pedig még jobban fokozta a kialakult helyzetet, hiszen így már bárhol, még utazás közben is könnyen be tudnak lépni fiókjukba. Jellemző erre a generációra, hogy akár fél percenként osztanak meg magukról, az életükről, valamint számukra tetsző dologról, valamit. Sűrűn nyilvánítanak véleményeket, még ismeretlen embereknek is. A szülőknek pedig résen kell lenniük, hiszen gyermekeik bármikor átverés áldozatai lehetnek, amelyek komoly lelki sérülésekhez vezethetnek. Kutatások is igazolták, hogy a fiatalabb generációt egyszerűbb átverni, és rávenni őket bizonyos dolgok elkövetésére.

A közösségi oldalak veszélyesek lehetnek a fiatalokra nézve.

Milyen kockázatokat rejtenek a közösségi oldalak?

Sajnos egyre gyakoribb az internetes zaklatás, a beteges hajlamú, zavarodott felnőttek pedig pont ezt a korosztályt célozzák meg. A tinik még nem szentelnek elég figyelmet az adataikra, ezért könnyen vissza lehet velük élni. Nem mellesleg a közösségi oldalak gyakori használata csökkenti a fizikai aktivitást, ami káros a szervezetre nézve, és így elhanyagolják a valós életet.

Hogyan védelmezzük őket megfelelően?

Egy amerikai felmérésből kiderül, hogy a kamaszok többsége 12-13 éves korban érez először késztetést arra, hogy egy közösségi oldal tagja legyen. Egy pszichológus, Vivien Friedman szerint azért ebben a korban, mert ekkortól képesek az elvont gondolkodásra.

Meg kell értetni a gyerekekkel, hogy mennyire fontos a jelszó biztonsága, mások ne tudják könnyen megszerezni, ha lehet akkor a szülők is ismerjék. Figyelmeztessük őket, hogy teljes nevüket soha ne adják meg, ugyanez igaz a személyes adataikra is: lakcím, telefonszám, pontos cím, bankkártya száma, stb. Kizárólag olyan tartalmakat osszanak meg, amelyek később sem okoznak majd kellemetlenségeket. Hangsúlyozzuk, hogyha olyan személlyel szeretnének találkozni, akit a közösségi hálón keresztül ismertek meg, mindenképp tudassák, valamint a találkozás pontos helyszínét is, kellően tájékoztassuk őket a lehetséges veszélyekről.

Olyan szabályrendszert szükséges kialakítanunk, amelyek a gyermek érdekeit szolgálják, és kellően óvják őket a lehetséges veszélyektől.

 

 

Hogyan enyhítsük a köhögést tüdőgyulladás után?

A tüdőgyulladás az egyik legalattomosabb betegség, amely megfelelő kezelés nélkül akár életveszélyes, sőt, bizonyos esetekben emberi életet veszélyeztető is lehet. A megbetegedést okozhatja vírus és baktérium egyaránt, ráadásul a tünetek sem mindig egyértelműek. A legtöbb esetben jelen van az egyre súlyosbodó köhögés, amely a betegség kezelését követően sem múlik el sokszor.

Léteznek olyan házi módszerek, amelyekkel enyhíthetjük az elhúzódó köhögést. Mielőtt ezekhez fordulnánk bizonyosodjunk meg arról, hogy nem egyéb betegség okozza a légutak irritációját. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy hiába gyógyultunk meg az ismert kórból, a legyengült immunrendszert közben legyűrte egy másik kórokozó.

A köhögés csillapítása házi praktikákkal!

A párásító készülékek ideálisak a légúti megbetegedések tüneteinek enyhítésére, és a köhögés csillapítására is. Létezik hideg, meleg és ultrahangos változat is. Mindhárom alkalmas arra, hogy a levegő páratartalmát dúsítsa, azonban a működési elvükből kifolyólag kissé más hatással vannak a szervezetünkre.

A meleg párásító gyakorlatilag addig fűti a betöltött vizet, amíg az el nem párolog, a hideg típus a szoba levegőjét vezeti át egy nedvesítő betéten át, az ultrahangos készülékek pedig magas frekvencia segítségével elporlasztják a vizet, így a levegő folyamatosan nedvesen tartja az orrnyálkahártyát. Bármilyen típusú készüléket is válasszunk, minden esetben nézzük meg, hogy milyen folyadékot képes párologtatni. Sokan például Salvus vizet szeretnének használni, de erre nem minden készülék alkalmas.

Megfelelő étkezéssel is sokat tehetünk a köhögés ellen

Étkezési szokásaink változtatásával is sokat javíthatunk a köhögésen. A tejtermékeket ilyenkor például érdemes kerülni, mivel bizonyos mértékig nyálkát alkotnak. Annál inkább érdemes sok vizet fogyasztani, hiszen a szervezet hidratáltsága kritikus minden megbetegedés során.

A mézről már generációk óta tudjuk, hogy jótékony hatással van a köhögésre és az immunrendszerre egyaránt. Fontos azonban, hogy inkább termelői, jó minőségű változatot fogyasszunk a többszörösen feldolgozott helyett.

A gyömbér és a fokhagyma is segíthet a köhögés enyhítésében, akár nyersen fogyasztva, akár teában oldva. Keverhetünk hozzá mézet is, hogy enyhítsünk a sokak számára kellemetlen ízen.