Korrózióvédelem gépjárművek esetében!

A korrózió hatalmas veszélyt jelent a gépjárművek tekintetében is. Az esetek többségében a gépjármű tulajdonosok észre sem veszik a hibát, láthatatlan módon roncsolja fokozatosan az autót. Amikor már érzékeljük, hogy baj van, sokszor menthetetlen a probléma, vagy annyira súlyos, hogy már kifizetődőbb befektetni egy másik autóba, ezért nem árt alaposan odafigyelni a jelekre és rendszeres időközönként szakszervizben átvizsgáltatni. A korróziós folyamat által könnyen megbukhatunk a műszaki vizsgán is.

A rozsda kegyetlen, több hatékony módszer is létezik ellene, de még így is rettenetesen nehéz kivédeni. A korrózió érdemben egy kémiai folyamat, amelynek a lényege, hogy a fémek szerkezetileg egy idő után tönkre mennek, nem képesek ellátni funkciójukat, nő az üzemzavarok veszélye, és ezáltal még korróziós költségeink is keletkeznek.

A rozsdásodás nehezen gátolható meg a gépjárművek esetében!

Korróziós károk ugyebár azok a költségek, amelyeket a folyamat által okozott problémák helyreállítására, védelmére ráfordítunk, illetve pótoljuk a tönkrement szerkezeteket, kromátozást végzünk. Az üzemeltetéssel, környezetszennyezéssel kapcsolatos veszteségek pedig a közvetett korróziós károk csoportjába tartoznak.

A rozsda felütheti a fejét a kipufogórendszerekbe, alvázakba, kerékjárati ívekbe és sárvédőkbe. Használt autók vásárlásánál gyakran felmerülő probléma. A környezeti hatások járulnak hozzá legjobban a korróziós folyamatok kialakulásához, ilyen a levegőben található vízpára és az oxigén. Kívülről befelé haladva teszik használhatatlanná a fémekből készült eszközöket, berendezéseket. Az autók esetében a karosszérián kívül minden fémből lévő alkatrészre veszélyt jelentenek. A legjobb védekezési módszer, ha megpróbáljuk megelőzni. A legjobb az volna, ha eleve olyan anyagokat használnának a gyártás során, amelyek rozsdamentesek, de lássuk be, hogy ezek gazdasági szempontból rendkívül költségesek.

Így marad az aktív és passzív korrózióvédelem, valamint ezek együttes használata!

Aktív korrózióvédelemnél olyan anyagokat használnak, amelyek nem teljes mértékben rozsdamentesek, de ellenállóbbak, például nemesacél ötvözetek. A passzív védelem pedig azt jelenti, amikor valamilyen védőréteggel látjuk el a fém felületét, persze olyannal, ami kifejezetten azzal a célzattal készült, hogy gátolja a rozsdásodást. Ez a fajta felületkezelés szerves, vagy szervetlen bevonatokkal, illetve konzerválórétegekkel történik. Például a szervetlen bevonatok közé tartozik a tűzi zománcozás és az eloxálás is, a szerveshez pedig a különféle bázisú festékek.

Javasolt rendszeres időközönként ápolni az autót, nyáron és télen egyaránt, hiszen ezzel védekezhetünk a korrózió ellen. A sár, kosz, latyak, sós olvadékok, egyéb szennyeződések mind képesek behatolni a résekbe, és elindítani a reakciót.

Ginkgo biloba– csodaszer vagy egyszerűen csak placebo hatás?

A Ginkgo biloba, más néven páfrányfenyő vagy halfarka – ma az egyik legkeresettebb gyógynövény a világon. Ennek oka, hogy a köztudatban mint a memóriát és általánosságban az agy működését serkentő gyógyhatású készítményként tartják számon. De vajon mi igaz mindebből? Tényleg csodaszer lenne?

A közkedvelt növény már az ősidők óta, közel 270 millió éve megtalálható bolygónkon, azonban a legutolsó jégkorszakot követően kezdte élni igazán a virágkorát, ugyanis a páfrányfélék közül ez a fajta vészelte át egyedül ezt a rendkívül hideg időszakot. Ezt követően a Távol-Keletről az 1700-as években terjedt el Európában.

Előnyös tulajdonsága az emberi szervezetre megkérdőjelezhetetlen, amelyet számos nyugati kutatás is alátámaszt. A kutatók ezekben a tanulmányokban elsősorban a keringéssel és a memóriával, valamint a szív- és érrendszerrel kapcsolatos problémákra kifejtett hatásukat vizsgálták.

Ahogy a tudomány is felfedezte jótékony jellemzőit, beigazolták, hogy a ginkgo biloba növénye gazdag flavonoidokban és terpenoidokban, valamint antioxidánsokban. Ezek együttesen segítenek bizonyos sejtkárosító befolyásolások ellen, amelyekbe beletartoznak a daganatos betegségek kockázatának csökkentése is.

A ginko biloba jótékony hatásai az emberi szervezetre

De a ginkgo bilobát kutatók még ennél is tovább mentek

A memóriára kifejtett lehetséges pozitív hatásból egyenesen következtek azok a kutatások, amelyek a demenciával és az Alzheimerrel foglalkoznak. Az orvosok már világszerte próbálják felhasználni a növény hajtásait e két betegség kezelésére, a jelentkező tünetek enyhítésére. Ennek oka, hogy a ginkgo biloba jótékonyan hathat az agy vérellátottságára is, amely kedvező irányba tudja befolyásolni a leépülést. Ráadásul a jelenlegi álláspontok szerint a páfrányfenyő az Alzheimer-kór megelőzésében is hatékony segítséget nyújthat.

A fentiekkel talán a legtöbben tisztában vannak, akik ismerik a növényt. Akad azonban egy egészen érdekes terület, amelyről sokan még nem tudnak.

A ginkgo biloba ugyanis segíthet enyhíteni a szorongás és a depresszió tüneteit is

Egy, a Journal of Psychiatric-ben megjelent tanulmány szerint egy kutatócsoport tesztelte a ginkgo bilobát. A vizsgálat eredménye szerint a gyógynövényt szedők körében csökkent a szorongás azon kontrollcsoporthoz képest, akik placebót kaptak. A kutatók ezen felül számos egyéb betegség esetén is tesztelték a páfrányfenyőt. Egy amerikai kutatás például a Raynaud-betegség kezelésével kapcsolatban vizsgálta a gyógynövényt. A 10 hetes kísérletben résztvevők kevesebb tünetről számoltak be, mint azok, akik ugyanennyi ideig placebót kaptak.

Csodaszer tehát a ginkgo biloba?

Természetesen nem, viszont a jótékony hatásai mára már vitathatatlanok. Azt azonban felelőtlenség lenne gondolni, hogy egyetlen gyógynövény kivonata képes minden problémánkat megoldani. Az agy működésével és az ehhez kapcsolódó problémák kezelésével kapcsolatban számtalan egyéb kérdés még megválaszolásra vár. Azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a ginkgo bilobában sok potenciál rejlik.

Mire jó a hidegpárásítás?

Az emberi szervezet megfelelő működéséhez körülbelül 40-60 % közötti páratartalom elérésére van szükség a lakásban. Viszont figyelni kell arra, hogy ennél magasabb ne legyen, mivel az hozzájárul a penészgombák elszaporodásához. Télen, a levegő zárt térben sokkal jobban kiszárad, ez elsősorban a fűtés miatt van. Ha azt vesszük észre magunkon, hogy száraz a szánk, ég és viszket a szemünk, szárazan köhécselünk, kapar a torkunk, rosszul alszunk, száraz a bőrünk, akkor valószínűleg a nem jó páratartalom miatt kiszáradt a levegő.

Milyen hatása lehet még a nem megfelelő páratartalomnak?

Az ilyen légkör hatására nagyobb az esélye a betegségek kialakulásának, ugyanis irritálja a nyálkahártyát, ezért nagyobb a kockázata a légúti fertőzéseknek és a náthának. Mivel így az orrnyálkahártya is szárazzá válik, többször jelentkezhet orrvérzés. Gyerekeknél a kruppos rohamok előfordulása sokkal gyakoribbá válik. A radiátorra helyezett vizes törölköző nem a legjobb praktikák közé tartozik, hiszen hamar megszárad és úgy már semmi értelme az egésznek. Kis gyerekeknél helyezhetünk a kiságyra egy nagyobb vizes ruhát, amit gyakran cserélünk, de ez sem túl hatékony módszer.

A hidegpára tökéletes megoldás a köhögésre, nyálkahártya irritációjára

Milyen hidegpárásítót érdemes vásárolni?

A legideálisabb, ha beszerzünk egy hidegpárásító készüléket, ami lehet ventilátoros és ultrahangos.

A ventilátoros: a készülékbe áramló levegő áthalad a szűrőbetéten, és ezt fújja vissza a légtérbe.

Az ultrahangos: működésekor fehér ködfelhőt bocsájt ki, ami azért keletkezik, mert a vizet mikroszkopikus cseppekké porlasztja.

Miért jó az ultrahangos készülék?

Az ultrahangos hidegpárásítót sokkal többen szeretik, merthogy csendesebb és jóval hatékonyabban növeli a levegő páratartalmát. Ha nem csapvizet, hanem desztillált vizet teszünk a készülékbe elkerülhetjük a vízkő lecsapódást, ez költségesebb megoldás, viszont számolnunk kell azzal, hogy a keményebb csapvíz miatt a vízkő megjelenhet a bútorokon. Olyat is választhatunk, ami rendelkezik páratartalom mérővel, így számszerűen láthatjuk, hogy milyen a változás. Elhelyezés szempontjából a legjobb, ha minél magasabbra tesszük. Csepegtethetünk a vízbe eukaliptuszt, vagy bármi mást, így kellemesebb illat fog terjengeni a szobában, és egészségügyileg a hatása is jobbá válik.

Tehát a hidegpárásító készülék könnyebbé teszi a hétköznapokat, elősegíti szervezetünk megfelelő működését és tisztább, frissebb lesz tőle a levegő. Mindezek mellett az is elengedhetetlen, hogy rendszeresen szellőztessünk.

 

 

Miért jó a Normafán kirándulni?

Ha egy igazán jó programot szeretnénk a családnak hétvégére, akkor menjünk a Normafára. Garantált, hogy a társaság minden tagja élvezni fogja, hiszen a túra útvonalak mellett számtalan program és látnivaló várja a látogatókat.

Több útvonal között is válogathatunk kedvünkre, attól függően, hogy ki mennyire sűrűn szokott kirándulni a természetben. Azok is találnak megfelelőt, akik csak egy kellemes kis sétára vágynak és nem akarnak lejtőn felfelé és lefelé haladni, de a nehezebb és hosszabb terepek is fellelhetőek, ez főleg azokat érinti, akiknek már kifejezetten hobbinak számít az élővilágban való barangolás.

Kikapcsolódás, séta, kirándulás a természetben

Makkosmáriáig egy 2,5 km-es, enyhén lejtős úton juthatunk el mindössze negyvenöt perc alatt. Visszafelé már egy órát is tarthat a séta, hiszen kis mértékben, de felfelé kell haladnunk. Megcsodálhatjuk a Budakeszi erdő szépségeit, növényeit, állatvilágát és egy esővédő házikót is láthatunk a gyaloglás során. Szusszanhatunk egyet az út végén található csodaszép pihenőréten is. Ez az útvonal minden évszakban várja a kirándulni vágyókat, a téli és nyári időjárási viszonyok sem okoznak nehézségeket.

Virágvölgyön keresztül eljuthatunk Budakeszire egy három és fél km-es igazán szép környezetben. A Csacsi rétnél tudunk leereszkedni a völgybe. Itt is láthatunk esővédő házikót, tűzrakó helyeket, valamint több pad is kihelyezésre került, hogy kényelmesen gyönyörködhessünk a völgy szépségeiben.

Gyönyörű kilátás a János-hegyről

Felmehetünk a híres János-hegyi Erzsébet kilátóhoz is, ahol csodálatos panoráma nyílik a fővárosra és a Budai hegyekre. Nagyon meredek emelkedőn juthatunk el a tetejére, ami 527 méter. A kilátó alatt található a János-hegyi libegő is. Egy 4,5 és 6 km-es útvonal is elérhető, amelyek már jobban igénybe veszik a lábizmokat, de cserébe bejárhatjuk a Farkas-, Harang-, és Csillagvölgyet, Hárs hegyet. Számtalan piknikre alkalmas rét és tisztás kínál kellemes időtöltést pihenés gyanánt. A kisebbek kedvükre játszhatnak egyet az útközben fellelhető erdei játszótereken, miközben mi élvezzük a friss levegőt a természet lágy ölén.

Ha elfáradunk, vagy visszafelé már nincs kedvünk gyalog menni, felülhetünk a Széchenyi gyermekvasútra, ami szintén áthalad a legszebb útvonalakon, így kényelmesen is megcsodálhatjuk a szebbnél szebb látnivalókat. Az erdei kisvasút menetideje 50 perc és a Széchenyi-hegy, valamint Hűvösvölgy között közlekedik.

Az ellazulás receptje – a babzsákfotel

Mi az: kényelmes, trendi, biztonságos ülőalkalmatosság, amelyet otthonra és munkahelyre is szívesen vásárol az ember? Hát persze, hogy a babzsákfotel, amely az ellazulás igazi receptjéhez adja a legfőbb hozzávalókat, legyen szó szabad- vagy munkaidőről.

Egy jó babzsákfotel sok-sok polisztirol gyönggyel van megtöltve, amelyek biztosítják a kényelmes és anatómiailag is biztonságos ülést. A megfelelő töltőanyagon túl a külső anyag mintázatában már csak a képzelet szab határt: választhatunk egyszínű, sokszínes, mintás, vagy igazán trendi babzsákfotelt is.

Babzsákfotel

Miért lehet igazán jól ellazulni egy babzsákfotelben?

Válasszuk ketté az otthoni és a munkahelyi használatot. Otthonra vásárolva egy babzsákfotel milliónyi szabadidős tevékenységhez lehet ideális választás: nézhetünk belőle például televíziót, olvashatjuk kedvenc regényeinket, vagy egyszerűen szundíthatunk egy kellemeset benne. Akár kisgyerek számára is tökéletes lehet, hiszen nem tartalmaz kemény alkotóelemet, így biztonságosan használhatják a kicsik is.

Ha munkahelyi használatra gondolunk, akkor sokunknak egyből a start-up irodák jutnak eszünkbe a babzsákokról. Sokan nem tudják azonban, hogy ezek az ülőalkalmatosságok sokkal többet tudnak hozzátenni a mindennapi munkavégzéshez, mint az, hogy a munkavállalók ellazulhatnak benne.

A babzsákfotelek elsősorban a fiatalabb generáció számára vonzóak. Sok cég a közösségi terekben helyezi el őket, hogy a munkatársak szabadabban és kényelmesebb módon tudjanak egymással eszmét cserélni, felszabadítva így olyan kreatív energiákat, amelyeket sokszor a hagyományos tárgyalóasztalok mellett képtelenség lenne.

Egy jó üzleti beszélgetéshez, sőt, akár egy komolyabb szerződéskötéshez is sokat tud hozzátenni egy jó babzsákfotel. Ezeknél a tárgyalásoknál a kötetlenebb stílus gyorsabban oldja a partnereket, így könnyebben egy hullámhosszra lehet kerülni a tárgyalóféllel. Az üzlet nyélbeütését követően pedig mindenki nyújtózhat egy nagyot és élvezheti az ellazulás netovábbját, a babzsákfotelek kényelmét.