Ginkgo biloba– csodaszer vagy egyszerűen csak placebo hatás?

A Ginkgo biloba, más néven páfrányfenyő vagy halfarka – ma az egyik legkeresettebb gyógynövény a világon. Ennek oka, hogy a köztudatban mint a memóriát és általánosságban az agy működését serkentő gyógyhatású készítményként tartják számon. De vajon mi igaz mindebből? Tényleg csodaszer lenne?

A közkedvelt növény már az ősidők óta, közel 270 millió éve megtalálható bolygónkon, azonban a legutolsó jégkorszakot követően kezdte élni igazán a virágkorát, ugyanis a páfrányfélék közül ez a fajta vészelte át egyedül ezt a rendkívül hideg időszakot. Ezt követően a Távol-Keletről az 1700-as években terjedt el Európában.

Előnyös tulajdonsága az emberi szervezetre megkérdőjelezhetetlen, amelyet számos nyugati kutatás is alátámaszt. A kutatók ezekben a tanulmányokban elsősorban a keringéssel és a memóriával, valamint a szív- és érrendszerrel kapcsolatos problémákra kifejtett hatásukat vizsgálták.

Ahogy a tudomány is felfedezte jótékony jellemzőit, beigazolták, hogy a ginkgo biloba növénye gazdag flavonoidokban és terpenoidokban, valamint antioxidánsokban. Ezek együttesen segítenek bizonyos sejtkárosító befolyásolások ellen, amelyekbe beletartoznak a daganatos betegségek kockázatának csökkentése is.

A ginko biloba jótékony hatásai az emberi szervezetre

De a ginkgo bilobát kutatók még ennél is tovább mentek

A memóriára kifejtett lehetséges pozitív hatásból egyenesen következtek azok a kutatások, amelyek a demenciával és az Alzheimerrel foglalkoznak. Az orvosok már világszerte próbálják felhasználni a növény hajtásait e két betegség kezelésére, a jelentkező tünetek enyhítésére. Ennek oka, hogy a ginkgo biloba jótékonyan hathat az agy vérellátottságára is, amely kedvező irányba tudja befolyásolni a leépülést. Ráadásul a jelenlegi álláspontok szerint a páfrányfenyő az Alzheimer-kór megelőzésében is hatékony segítséget nyújthat.

A fentiekkel talán a legtöbben tisztában vannak, akik ismerik a növényt. Akad azonban egy egészen érdekes terület, amelyről sokan még nem tudnak.

A ginkgo biloba ugyanis segíthet enyhíteni a szorongás és a depresszió tüneteit is

Egy, a Journal of Psychiatric-ben megjelent tanulmány szerint egy kutatócsoport tesztelte a ginkgo bilobát. A vizsgálat eredménye szerint a gyógynövényt szedők körében csökkent a szorongás azon kontrollcsoporthoz képest, akik placebót kaptak. A kutatók ezen felül számos egyéb betegség esetén is tesztelték a páfrányfenyőt. Egy amerikai kutatás például a Raynaud-betegség kezelésével kapcsolatban vizsgálta a gyógynövényt. A 10 hetes kísérletben résztvevők kevesebb tünetről számoltak be, mint azok, akik ugyanennyi ideig placebót kaptak.

Csodaszer tehát a ginkgo biloba?

Természetesen nem, viszont a jótékony hatásai mára már vitathatatlanok. Azt azonban felelőtlenség lenne gondolni, hogy egyetlen gyógynövény kivonata képes minden problémánkat megoldani. Az agy működésével és az ehhez kapcsolódó problémák kezelésével kapcsolatban számtalan egyéb kérdés még megválaszolásra vár. Azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a ginkgo bilobában sok potenciál rejlik.

Milyen tünetek utalnak a különböző ételintoleranciákra?

A társadalom egyre nagyobb része szenved valamilyen ételintoleranciában, ami azzal jár, hogy teljesen új életmódot kell folytassunk. Az állapothoz szükséges megfelelő étrendet kell kialakítani, ami sok utánajárást igényel és megnehezíti a mindennapokat. Mielőtt bármilyen terméket megvásárolunk, alaposan szemügyre kell venni, hogy milyen összetevőket tartalmaz, nincs-e benne tiltott elem. Mára már egyre gyakoribb, hogy a gyártók feltüntetik, milyen allergének vannak a termékekben, de még mindig akadnak kivételek.

Éttermekben is részletesen kérdezzük ki az ott dolgozókat az étel összetételéről, ha ez nincs feltüntetve az étlapon. Amit fontos megemlíteni, hogy az ételintolerancia nem betegség, hanem egy állapot. Ha valakinél kiderül, hogy szenved valamelyik fajtájában, hajlamos megijedni és magába zuhanni,súlyos esetben depresszióba esni, pedig manapság már nem olyan nehéz együtt élni vele. Számtalan szakember, tanácsadó, dietetikus nyújt segítséget és megfelelő információt, rengeteg könyv áll a rendelkezésünkre, amik szintén hasznosak és részletesen körüljárják a témát. Nem utolsó sorban nagyon sok csoport, fórum is akad, ahol beszélgethetünk sorstársainkkal és megoszthatjuk egymás tapasztalatait, hogy könnyebben elsajátítsuk a szükséges tudnivalókat.

A táplálékallergia és ételintolerancia nem ugyanaz, a kettő közti különbség, hogy az ételallergia kialakulásában az immunrendszernek van főszerepe, amely bizonyos allergén hatására kórosan reagál, extrém esetben halált is okozhat. Az ételintolerancia esetében pedig enzim működési zavar lép fel.

laktózintolerancia esetében nem megemészthető a tejcukor

Ételintolerancia fajtái

A betegek legnagyobb része laktózintoleranciában szenved. Ez a leggyakoribb az autoimmun betegségek között. Ilyenkor a tejcukor lebontásáért felelős enzim hiányzik a szervezetből, ezért meggátolja az emésztését. Leggyakoribb tünetei a rendszeresen jelentkező puffadás, alhasi görcsök és hasmenés.

A gluténérzékenység (Cöliákia), magyarán lisztérzékenység is egyre elterjedtebb. Legtöbb esetben genetikailag örökletes. A glutén a szervezetbe kerülve roncsolja a vékonybél falát. Ennek következtében a táplálék nem szívódik fel megfelelően és emésztési zavarokat okoz. Felnőttek esetében jelentős súlyvesztést válthat ki, gyermekeknél pedig növekedési zavart. Egybeköthető bizonyos bőrbetegségekkel, cukorbetegséggel és terméketlenséggel is. Jelentkezhet hasmenés, székrekedés, nőknél menstruációs zavar, hasfájás és puffadás.

Alkohol intoleranciában szenvedőknél hiányzik az alkoholt lebontó aldehid dehydrogenaz enzim, ami ahhoz vezet, hogy már egy nagyon kis mennyiségű alkohol fogyasztás is kemény rosszullétekkel gyötri a betegeket.

Létezik még élesztő intolerancia is, ahol az élesztő gomba fehérjeivel szembe lép fel reakció. Fejfájást, légzési nehézséget, alhasi görcsöket és bőrproblémákat idézhet elő.

Érdemes odafigyelni a tünetekre és mihamarabb orvoshoz fordulni, hogy időben elkezdhessük a kezelést, amivel nagyságrendekkel javíthatunk az életminőségünkön.

Melyik napozó szert használjam?

Elérkezett a nyár, a kellemes meleg, a rendkívül jó hangulat, a vidámság és a mindennapi szabadtéri programok időszaka. A fantasztikus programok közben azonban nem feledkezhetünk meg az egészségi állapotunkról sem, gondoskodnunk kell a bőrünk ápolásáról, óvnunk kell a nap káros sugárzásától is, hiszen ilyenkor előkerülnek a lengébb tavaszias, nyárias ruhák. Ehhez pedig számos speciális szerre lesz szükségünk.

Melyik napozó szert használjam? részletei…