Az infraszaunák előnyei!

A szaunázás nem csak kikapcsol és relaxál, ezen kívül még számtalan előnye van az egészségünkre nézve. A hagyományos szaunákkal szemben az infraszauna még jobb választásnak bizonyul. Az infrasugarak jótékony fiziológiai hatást gyakorolnak a szervezetre, tágítják az ereket, ezáltal a vérkeringést is serkentik. Az izomzat és a szövetek gyógyításában is szerepet játszanak. Azoknak is kiváló, akik nem igazán bírják a meleget, hiszen az infraszaunában állítható a hőmérséklet, 30-tól egészen 60 fokig tehető. Sőt még az ajtót is kinyithatjuk miközben bent vagyunk, mert az infravörös sugarak ebben az esetben is kifejtik hatásaikat.

A szaunázás jó hatással van az egészségünkre nézve.

Nem csak élettani, hanem esztétikai hatása is van az infraszaunának

Elősegíti az izmok gyulladásának a gyógyulását, erősebbé teszi a szív izomzatát, így a teherbíró képességünk is növekszik. Az infraszauna, infrakabin rendszeres használata javasolt azoknak is, akik reumás vagy ízületi megbetegedésben szenvednek, de még a fejfájással, hátfájással, görcsökkel, rándulásokkal járó kellemetlen tünetek is elmúlhatnak. Az idősebb korosztály is nyugodtan infraszaunázhat, mivel a korral járó panaszok enyhítésére is alkalmas.

A fogyni vágyóknak is ajánlják a szakemberek, akár 600-800 kalóriától is megszabadíthat. Ennek nagy része ugyan víz, de ennek ellenére hozzájárul a súly csökkenéséhez, viszont elengedhetetlen, hogy kombináljuk sporttal és az egészségesebb táplálkozással. Bizonyított, hogy a zsírégetésben jóval hatásosabb, mint a hagyományos szauna.

Az infrasugarak támogatják az immunrendszer működését, erősebbé teszik és még a méreganyagoktól is megszabadulhatunk. A verejtékezés által távoznak szervezetünkből a káros anyagok, mint például az alkohol, nikotin, szódium, kénsav és koleszterin. A közérzetünket és a hangulatunkat is jobbá teszi, továbbá segít megelőzni a különféle betegségeket, például az influenzát. A bőrünk is feszesebbé válik, végleg megszabadulhatunk a narancsbőrtől.

Az infraszauna, más néven infrakabin használata előtt fontos, hogy igyunk sok folyadékot, így gyorsabban beindul a verejtékezés. Zuhanyozzunk le előtte, ezáltal testünk jobban megtisztul, ugyanakkor száraz bőrrel kezdjük meg a szaunázást. A művelet befejeztével hideg vízzel zuhanyozzunk le és pótoljuk az elvesztett folyadékot. Az infraszauna alkalmazása naponta egyszer javasolt.

A finnrelax.hu webáruházában számtalan típusú prémium infraszauna kapható, amelyek kaphatóak két vagy több személyes változatban is. Kiegészíthetőek akár aroma-, fény- vagy napfényterápiával és dizájn szempontjából is meglehetősen elegánssá varázsolják a környezetet.

Telefonos szoftver segítségével is ellenőrizhetik a hatósági karantént!

Hazánkban létrehoztak egy szoftvert, amelyet a telefonunkra lehet telepíteni, ha hatósági házi karanténra ítélnek. A hatósági házi karantén azt jelenti, hogy két hétig egyáltalán nem hagyhatjuk el az otthonunkat, a bevásárlást is másra kell bíznunk, aki a megbeszélt időpontban leteszi az ajtónk előtt az élelmiszert. Sőt, még az ajtónkra is ki kell tennünk egy piros papírt, amely jelöli, hogy a lakásban olyan személyek tartózkodnak, akik karanténban vannak.

A szoftvert azoknak találták ki, akik hatósági karanténban vannak.

Az applikációt jogunk van eldönteni, hogy szeretnénk-e telepíteni, tehát nem kötelező, viszont, ha vállaljuk, figyeljünk, hogy még véletlenül se vétsünk a szabályok ellen, mert megbüntethetnek. A bírság még 300 ezer forint is lehet. A hatósági házi karantén ideje alatt, az otthonunk elhagyása szabálysértésnek minősül. Aki nem telepíti a célra kifejlesztett applikációt, azt a rendőrség szúrópróba szerűen személyesen fogja ellenőrizni.

Hogy mit is tud ez az applikáció?

A szoftver az illetékesek mozgását képes nyomon követni, hozzáfér az arcképéhez és az egészségügyi adataihoz. A rendőrséghez beérkezik, ha valaki telepíti és onnantól kezdve ellenőrzi is, tehát fontos, hogy együttműködjünk. Úgy van kitalálva az applikáció, hogy az egyén magánéletét ne zavarja meg, sőt 22:00 és reggel 6:00 között a pihenést sem lehet megzavarni.

A hatóságok azt is figyelik, hogy ténylegesen az a személy alkalmazza-e az applikációt, aki letöltötte, ilyenkor összevetik a személyi vagy útlevél arcképét azzal a képpel, amit a szoftver segítségével továbbítottunk. Két hét elteltével le lehet törölni a telefonunkról a rendszert, ekkor a rendőrség is befejezi az ellenőrzést, de a beérkező adatokat még további 60 napi tárolják a biztonság kedvéért.

Külföldi személyek még jobban legyenek résen, hiszen, ha nem tartják be a szabályokat, ki is toloncolhatják őket az országból.

Mosdóhigiéniai eszközök gyártása, tervezése!

Az SMV Sortiment Kft. kiváló minőségű mosdóhigiéniai eszközök gyártásával foglalkozik és kis és nagyobb vállalatok megrendeléseit is képes kiszolgálni. A szaniter válaszfalakat alaposan megtervezik, legyártják, mindezt a lehető legrövidebb idő alatt és természetesen kiváló minőségben. Az általuk gyártott termékek könnyen tisztíthatóak, valamint higiéniai szempontból is minden feltételnek megfelelnek. A válaszfal rendszerek ideálisak a nedves, párásabb helyekre is, a külső behatásoknak kiválóan ellenállnak.

Mosdóhigiéniai eszközök gyártása

A modern kialakításnak köszönhetően meglehetősen mutatósak a szerelt elemes válaszfal rendszerek. Több színkombinációból is lehetőség van választani, ennek köszönhetően például egy óvodába célszerű színesebbeket rendelni. A közösségi mosdóhelyiségeket esztétikusan kell kialakítani, ezért fontos, hogy a megrendelő megbízható partnert válasszon a kivitelezésre, az SMV Sortiment Kft. kiváló választás a feladat megbízására.

Mire ügyelnek még?

Arra is nagy figyelmet fordítanak, hogyha egy épület átalakításra kerülne, a fülkéket felbontás nélkül, gyorsan szét lehet kapni és átrendezni az egyedi igényeknek megfelelően. Ebből adódik, hogy nem lesz szükség vakolásra, falazásra és burkolásra sem.

Pontosan mi is található az SMV Sortiment Kft. kínálatában?

Egyedi gyártású szerelt WC-fülkék, wc kabinok és  wc válaszfalak, zuhany válaszfalak, piszoár paravánfalak, közösségi helyiségekbe illő mosdópultok, öltözőfülkék is megtalálhatóak az általuk kínált termékek között, de még egyedi öltözőbútorok tervezése, gyártása és beszerelése sem jelent gondot a csapatuknak.

A szerelőgárdájukat folyamatosan fejlesztik, igyekeznek minden újdonságot minél hamarabb elsajátítatni, tehát lépést tartanak a technológia fejlődésével. Kibővített járműparkjuknak köszönhető, hogy az ország bármely területére kihívhatóak, egy időpontban akár több helyre is képesek eljutni. A személyre szabott igényeket is meg tudják valósítani, amennyiben azok a feltételeknek megfelelnek és biztonságosan kivitelezhetőek. A termékválasztékukat évről-évre igyekeznek folyamatosan bővíteni, ezért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a kínálatukat. A határidőket maximálisan betartják, és az általuk legyártott rendszerekre garanciát is vállalnak, ezért mindenképp érdemes őket felkeresni.

Miért rendeljünk irodaszereket webáruházból?

Egy irodaház nem működhet irodaszerek nélkül, bármikor szükség lehet például egy tollra, iratsínre, esetleg egy simítózáras tasakra. Napjainkban már rengeteg webáruház kínál irodaszereket, ezért nem érdemes az időt arra pazarolni, hogy személyesen szerezzük be a szükséges dolgokat, sokkal egyszerűbb online leadni a rendelést, ezáltal energiát is megspórolhatunk. Hatékonyság szempontjából is előnyösebb az interneten keresztül bevásárolni, hiszen több idő jut a munkánkra, mivel az online rendelések folyamata gyorsabb.

Az irodaszereket érdemes online beszerezni.

Milyen egy irodaszerekkel foglalkozó webáruház kínálata?

A megbízható webáruházak kínálata rendkívül széles, általában minden megtalálható, ami a gördülékeny munkavégzést elősegíti. Jellemzően azok a termékek is fellelhetőek, amelyekkel az iratokat átláthatóan elrendezhetjük. Egy irodaháznak célszerű úgy rendelnie, hogy tartalékból se alakuljon ki hiány, a webáruházak esetében pedig nem jelent gondot, ha valaki nagy tételben rendel. Tehát az irodaszer vásárlás webáruházból minden szempontból előnyös megoldás.

Ráadásul cipekednünk sem kell, ha online vesszük meg az irodaszereket, mert az általunk megadott címre kiszállítják azokat, ennek köszönhetően bőségesen feltankolhatunk fénymásolópapírból, írószerekből, mappákból, valamint irodatechnikai eszközökből is. Gondoljunk az iratmegsemmisítőre és a laminálógépre is, ezek sem hiányozhatnak egy iroda készletéből.

Mielőtt leadnánk rendelésünket okvetlen ellenőrizzük, hogy az adott webáruház megbízható-e, milyen minőségű termékeket kínálnak, vannak-e a házhozszállítással kapcsolatban bármilyen feltételek és nem utolsó sorban azt, hogy egyáltalán szállítanak-e az általunk megadni kívánt címre.

Hogyan működik a cilinder zár?

A cilinder zár olyan zárbetét, ami rendkívül színvonalas és teljes mértékben biztonságos. A zárházon kívül zárhenger is tartozik hozzá, amibe a kulcsot tesszük. A végcsapot a gyártó nem fixen alulról préseli be, hanem csavaros megoldást alkalmaz, ezáltal szétszedhető és újrakódolható egy újabb kulcsra. A végcsap felett a rugók, a támasztócsap és az interaktív csap található. Tehát elmondható, hogy a cilinder zárak technológiája hazánkban egyedülálló.

A cilinder zár maximális biztonságot jelent.

Amit még a cilinder zárról tudni érdemes

Egy másolásvédő kártya is tartozik a cilinder zárakhoz, amelyen számokat és betűket figyelhetünk meg. A feltüntetett adatoktól függ a csapok mélysége, magassága és szélessége. A kulcson lévő lyukak éppen olyan mélységűek, mint a zárbetétben található csapok. Így a kulcs behelyezésekor ezek a pöckök vízszintes helyzetbe kerülnek, így a zárhenger el tud mozdulni. Ha a méretek nem fedik egymást pontosan, akkor a zár nem nyitható és nem zárható.

Hol érdemes használni a cilinder zárat?

A cilinder zár magas fokú biztonságot nyújt az erőszakos behatolásokkal,betörésekkel szemben. Habár tudjuk, hogy nincs feltörhetetlen zár, de hosszú időre le tudja kötni a rossz szándékúak figyelmét. Kulcs nélküli nyitáshoz komolyabb eszközökre van szükség, ami jellemzően nagyobb hangzavarral, hangoskodással jár. Erre felfigyelhetnek a szomszédok, vagy ha éppen alszunk, mi magunk is felébredünk.

Egyedüli hátránya, hogy a másolásvédő kártyát meg kell őrizni, hiszen az tartalmazza a pontos paramétereit a cilinder zárnak. E nélkül nem lehet hozzá pótkulcsot készíttetni, vagy ha elvesztettük a kulcsot, nem lehet újat rendelni.

Miért és mire jó a gyapjú derékmelegítő?

A deréktájunk rendkívül érzékeny terület, a vesék is itt találhatóak, amelyek könnyen megfázhatnak. A fázós embereknek, illetve azoknak, akiknek sűrűn fájdul meg a derekuk, esetleg hidegben végzik mindennapi tevékenységüket, munkájukat, érdemes rendszeresen derékmelegítőt használniuk. Viszont arra figyeljünk, hogy az egészségünk érdekében egyáltalán nem mindegy, hogy milyen típusút választunk.

A derékmelegítő megszünteti a deréktáji fájdalmakat.

Nézzük hát, hogy milyen is a jó derékmelegítő és milyen problémákra van jó hatással…

A merinói gyapjúból készült derékmelegítők bizonyítottan kiváló hatást gyakorolnak. Ez a gyapjú fajta a legnemesebb világszerte, tapintása meglehetősen puha, maga az anyag rugalmas, légáteresztő képessége lenyűgöző. Hőszigetelés szempontjából is remek, már az ősidőkben is rengetegen alkalmazták. Roppantmód jól szívja a nedvességet úgy, hogy közben az anyagot száraznak érezzük, majd rövid idő alatt el is párologtatja. Páraáteresztő funkciója ugyancsak zseniális.

A gyapjú derékmelegítőt, ami vesemelegítő is egyben, könnyen fel lehet helyezni, ez köszönhető a rajta lévő tépőzáras gumiszalagnak is, legyen szó akármilyen testalkatról. A deréktáj testünk igencsak kényes része, ami bármelyik évszakban huzatot kaphat, de a gyapjú derékmelegítőt hordhatjuk bármikor, mivel télen kellemes hőérzetet biztosít, nyáron pedig nem lesz tőle melegünk.

A gyapjú derékmelegítő alkalmazásával gyógyítható és elkerülhető a legtöbb deréktáji megbetegedés és csillapítja az ott keletkezett fájdalmakat is. A derekunkon kívül testünk több területén is használhatjuk, például alhason és vállon is. Sokan a vesék védelmének érdekében vásárolják meg. Éjjel és nappal egyaránt viselhetjük, a ruha alatt szinte észrevétlen marad. Nyugtatóan hat a gyulladásos területekre, ezért a derékfájásban szenvedőknek erősen javasolt.

A benne lévő mágnesszalag gondoskodik a kellemes hőérzetről, sőt még a környezetében található szövetek oxigénellátását is elősegíti. Nem foglal el sok helyet a táskában, így bármerre is járunk a mindennapok során, vigyük magunkkal, hiszen sose lehet tudni, hogy mikor jön jól.

Hogyan tisztítsuk a kanapét?

A kanapé egy házban a nappali központi eleme. Ahhoz, hogy szépségét hosszú ideig megőrizzük nem szabad megfeledkeznünk a tisztításáról sem, amit rendszeres időközönként szükséges elvégeznünk. Ezzel a por és a poratkák megtelepedését is megelőzhetjük, hiszen rendkívül káros hatással vannak az egészségünkre nézve és felelősek az allergia kialakulásáért is.

Ha belegondolunk a kanapén nagyon sokat tartózkodunk. Amikor vendégeket fogadunk itt ültetjük le őket, a tv-t is innen nézzük, olvasni is általában a kanapén szoktunk, szóval eléggé nagy igénybevételnek van kitéve a mindennapok során.

A kanapén keletkezett foltok eltüntetésében segít egy kárpittisztítással foglalkozó cég.

Íme néhány tipp, hogy miként tisztítsuk a kanapét!

Kezdjük a feladatot egy alapos porszívózással, a sarkokat se hagyjuk ki, minden egyes morzsától szabadítsuk meg. Ezt követően jöhet a tisztítóoldat, amihez nincs is másra szükségünk, mint egy vödör tiszta meleg vízre, egy egész citrom levére, majd a vegyülethez adjunk hozzá 2 evőkanál sütőport. Dobjuk bele a mikroszálas kendőnket, amit pár percig áztassunk és mielőtt használni kezdenénk jól csavarjuk ki.

A kanapé tisztítás során először egy eldugottabb kicsi részen teszteljük a keveréket, nézzük meg, hogy nem-e változtat a színén. Amennyiben a szövet nem fakul ki tőle és ugyanolyan marad, kezdhetjük is a szennyeződések eltávolítását. Dörzsöljük át a teljes felületet és, ahol a foltok vannak ott végezzünk határozottabb mozdulatokat, tehát tisztítsuk erőteljesebben. A citromlé nem csak felfrissíti, illatosabbá teszi ülőalkalmatosságunkat, hanem még fertőtleníti és az atkák ellen is kiváló.

A folyamat végén ragadjunk meg egy nagyobb száraz és tiszta kendőt, csepegtessünk rá vagy teafa olajat, esetleg eukaliptuszolajat és töröljük át vele az egész kanapét.

Vegyük számításba, hogy a makacsabb szennyeződéseket nem biztos, hogy sikerül ezzel a házi készítésű tisztító folyadékkal eltüntetni, sőt még akár károk is keletkezhetnek. Ebben az esetben inkább célszerű szakemberekhez fordulni. A kárpittisztítással foglalkozó cégek garantált, hogy maradéktalanul megszabadítják minden csúnyaságtól a kanapét úgy, hogy szebb lesz, mint új korában és a megrendelő maradéktalanul elégedett lesz a végeredménnyel.

Néhány népszerű tea

A szervezetünknek az egészséges működéshez szüksége van folyadékra is. Naponta minimum másfél- két liter folyadék elfogyasztása ajánlott minden felnőtt embernek. Fontos, hogy kiváló minőségű ásványvizet fogyasszunk és persze az is, hogy ilyen vízből készítsük el a többi kedvenc italainkat. például a kávét és a teát.

A teát számos országban szeretik. A teázásnak több évszázadra visszatekintő hagyományai vannak. Bizonyára te is hallottál már a kínai és az orosz teakultúráról, vagy az angolok teázási szokásairól. És, ha te is rendszeres teafogyasztó vagy, akár hétköznapokon az otthonodban, vagy a kedvenc teaházadban, akkor olvasd el ezt a bejegyzésünket, mert néhány olyan teáról írunk, amelyeket érdemes megvásárolnod.

A teák nem csak finomak, hanem jótékony hatással vannak a szervezetre.

Melyek a legismertebb teafajták?

Nálunk nagyon népszerű a gyümölcs, gyógynövény és a fekete tea is.

Kezdjük a gyümölcs teákkal. A gyümölcs teák között te is és a családod minden tagja megtalálhatja a kedvenc ízét. Szinte minden gyümölcsből készítenek teát. Barack, alma, szilva, málna, szeder, feketeribizli. Persze ezek mellett a népszerű gyümölcsteák mellett megkóstolhatjátok a különböző teakeverékeket is. Ezek az italok nagyon jól kiegészíthetik a finom reggeliket is.

Szintén kiváló reggeli ital lehet a fekete tea. A koffeinben gazdag ital ugyanis tökéletes helyettesítője lehet a kávénak. Önmagában is rendkívül ízletes, de ha kedved tartja, akkor változatosan ízesítheted.

A gyógynövény teák azért nem hiányozhatnak az otthonodból, mert nagyon sok betegség kellemetlen tüneteinek az enyhítésében segítenek. Ha betegek vagyunk, akkor fontos, hogy a gyógyteát a lehető legrövidebb idő alatt el tudjuk készíteni. Gondoltak erre a gyártók is ezért ma már gyorsan elkészíthető, kimért filteres formában is beszerezhetjük a teákat.

Az épületfotósok álma

A tavaly átadott Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vadonatúj campusát egyenesen Európa legkorszerűbb művészetoktatási intézményének nevezik. És nem ok nélkül: a zugligeti területen három különböző korszak építészeti stílusa találkozik a hatalmas zöld övezettel. Egyszerre vannak jelen a területen klasszicista, szocreál és kortárs irányzatú épületek. Így a MOME a kezdő és profi fotósok számára is tökéletes helyszínt biztosít épületfotózásra.

A MOME épülete tökéletes helyszín az épületfotózásra.

A MOME másik érdekessége, hogy a főépület a föld alatt van. Így próbálták a tervezők kihasználni a terület lejtését. Az aula, amely az egyetem egyik legnagyobb rendezvényterme is egyben, ami teljes mértékben a felszín alatt található.

Az intézmény irányításáért felelős személyzet a szocreál stílusban épült ingatlanban kapott helyet. A hatalmas méretű oszlopok és az árkád hűen tükrözi az előző rendszer emlékeit, és tökéletesen passzol a nagy múltú egyetemek külleméhez is.

Hol kaptak helyet a hallgatók?

A hallgatók pedig a modern, már-már jövőbemutató épületegyüttesekben tanulhatják a művészet csínját-bínját. Egészen egyedi megoldások születtek: a B épület úgy néz ki, mintha a föld felett lebegne, hiszen semmilyen tartószerkezet nem látszódik kívülről.

Már önmagában a campus területén is el lehet tölteni hosszú órákat épületfotózással, de a közelben lévő zugligeti libegő, a János hegy és a Budakeszi erdő szintén magával ragadó helyszínt biztosít a fotózáshoz.

Ismerjük meg a hővisszanyerős szellőztető rendszereket!

Az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben megváltozott a klíma világszerte. A globális felmelegedés következményei hazánkban is egyértelműen észrevehetőek és érezhetőek, ezért újabb nehézségeket okoz a fűtés és a szellőztetés területén is. Az időjárás változékonysága mellett meg kell említeni még a nyersanyagok mennyiségének a fogyását és az árainak gyakori változásait is. E két tényező által okozott problémákra újabb építészeti megoldások születtek. Egyik ilyen lehetőség a hővisszanyerős szellőztető rendszer.

A hővisszanyerős szellőztető rendszereket tiszta levegőt biztosítanak.

A hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítése

A hővisszanyerős szellőztető rendszer kiépítésekor fontos, hogy az ingatlanból a szabad térbe áramoltatható legyen a levegő. A rendszer új építésű házak mellett a használt felújítandó épületekre is kialakítható. A teljes ingatlan területén, illetve egy meghatározott részén is telepíthető. A kialakításnál fontos szerepe van annak is, hogy szeretnénk-e az ablakokat kinyitni vagy sem. A tökéletesen működő hővisszanyerős szellőztető rendszer több alkotó elemből áll. A legfontosabbak a rekupátor, a rácsok, a szelepek és a szűrők valamint a hangcsillapító.

Miért előnyös a hővisszanyerős szellőztető rendszer?

A hővisszanyerős szellőztető rendszer több kedvező hatással is rendelkezik. Egyrészt, folyamatosan a nyílászárók kinyitása nélkül biztosítja a levegő áramlását, így mindig biztosítható a friss és tiszta levegő. A mindig megfelelő minőségű levegő pedig az emberi szervezet egészségének egyik alapvető feltétele továbbá megakadályozza az ingatlan falainak a károsodását is, elkerülhetőek a penész által okozott kellemetlenségek és ritkábban kell az ingóságokat portalanítani. Másrészt a hő visszanyerő funkciónak köszönhetően hűtő és fűtőrendszerként is működik, ugyanis megtartja az egyes helyiségekben található levegő hőtartalmát is, így energiatakarékos megoldások közé tartozik.