Zöldebb fűre vágyik? Váltson automata öntözőrendszerre!

A szép kert sok munkába és időbe kerül. Első lépésként meg kell tervezni, hogy milyen elemekből épüljön fel, majd meg kell határozni ezeknek a dolgoknak a helyét. Nem véletlenül szakosodtak oly sokan erre a területre. Minden egyes mozzanat szakértelmet kíván. Gondoljunk csak a Fengsuj-ra (Feng Shui), vagy más keleti metodikára, amely az ember és a természet közötti összhang megvalósítását tűzte ki célul.

A kert tervezése után a következő sarkalatos pont a kivitelezés, de a munka ezután sem áll meg, a kert folyamatos karbantartást igényel.

zöld kert
Karbantartott kert

Mit kell tennünk azért, hogy a kertünk tartósan zöldeljen?

Három veszély leselkedik álmaink kertjének gyepjére. Az első a rossz tervezés, amikor olyan helyre próbálunk zöldellő füvet telepíteni, ahova nem is nagyon lehetett volna. Túl vékony, nem elég tápanyagdús talaj eleve kudarcra ítéli a projektünket. A második bajforrás a nem megfelelő fűnyírás lehet, ha nem jó magasságban vágjuk le, vagy ha rossz időszakban. A harmadik és talán leggyakrabban előforduló pedig az öntözés elhanyagolása.

Ha nem akarjuk a garden partyt, kerti grillezést, szalonnasütést száraz növényzeten megrendezni, akkor bizony tennünk kell érte, hogy ne száradjon ki. Gyakori probléma viszont, hogy ezt az időigényes munkát nem tudjuk mi magunk elvégezni, mivel néha a hétvégénket lazítással pihennéssel szeretnénk tölteni. Nos, itt a megoldás: telepíttessünk automata öntözőrendszert. Ha jól van összerakva, garantált a jól időzített, folyamatos öntözés, mi pedig gyárthatjuk a Facebook eseményeket és meghívókat a kerti rendezvényeinkhez. Két fő mozzanata van egy ilyen befektetésnek: érdemes felvenni a kapcsolatot egy öntözőrendszerekre specializálódott céggel, közösen meg kell tervezni az öntözőrendszert, illetve érdemes szakembert felkérni a kivitelezési munkálatokra is. Sokszor ez a két cég/személy ugyanaz.

A fűnyírás sajnos olyan mértékben ritkán automatizálható, mint az öntözés, de modern célszerszámok természetesen erre a feladatra is akadnak a piacon. Ha nagyobb a kert, akkor a legjobb megoldást egy fűgyűjtős fűnyíró traktor jelenti. Az így felszabadult szabadidőben pedig számtalan hasznos, vagy éppen pihentető elfoglaltság akad, amit a gyönyörű gyepen akár egy napozó ágyon is ki lehet használni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.