Miért javasolt a roll up használata vállalkozások számára??

A vállalkozások eredményességének több feltétele is van. Fontos, hogy a céggel kapcsolatos információk eljussanak a partnerekhez, az ügyfelekhez, és az érdeklődőkhöz. Ez többféle módon megvalósítható, például erre a célra kiválóak a roll upok.

A jó roll upok figyelemfelkeltőek, kreatív kivitelezésűek, és egyediek.

Milyen roll upokból választhatnak a cégek?

A roll upok legegyszerűbben a méretük alapján különböztethetőek meg. A mini, a kisebb asztali A3, és A4-es méretű termékek mellett, a nagyobb, akár 2 méteres roll upok is megrendelhetőek.
A felület anyagának típusa szerint ugyancsak osztályozhatóak, a hagyományos papír termékek mellett, bambuszból készült roll upokból sincs hiány.

Miért van szükség a roll upokra?

Lehetővé teszik azt, hogy egy nagyobb rendezvényen, például egy állásbörzén, konferencián, vagy kiállításon a látogatók azonnal észrevegyék, és egyértelműen beazonosítsák a vállalkozást. De segédeszközként is alkalmazhatóak például egy képzésen, vagy csapatépítő tréningen.

Mi jellemzi az igazán jó roll upokat?

Azonnal felhívják magukra a figyelmet, ezért döntő szerepe van a design-nak. Alaposan meg kell tervezni a színeket, a formákat, és az sem mindegy, hogy a feliratok nyomtatásakor milyen betűtípust, és betűstílust használnak. Ezen kívül a jó roll up design, a cég sajátosságai mellett illeszkedik az eseményhez, a kiállítás céljához. Ennek megjelenítésében segít a nyomat típusa. Ofszet, és digitális nyomtatással egyaránt elkészíthetőek.

Az alapanyagnak ugyanolyan fontos szerepe van, mint az egyediségnek. Egy kiváló minőségű roll up könnyű szerkezetű, egyszerűen összeállítható, és kényelmesen, sérülések nélkül szállítható.
Tartószerkezetüknek fontos szerepe van, hiszen akár napokon át folyamatosan és stabilan tartaniuk kell a hirdetményt.