Mire figyeljünk használt autó vásárlásnál? – 2.rész

Előző bejegyzésünkben már leírtunk néhány buktatót, amelyek a használt autó piacra jellemzőek, amit most folytatunk, hiszen ennek a listája sajnos nagyon hosszú, és sok dologra kell odafigyelni. Sokszor még egy autószerelőnek is nehéz a műszerei nélkül megállapítani a hibákat, nemhogy azoknak, akik nem is ezzel foglalkoznak, az autókereskedők érdeke pedig, hogy meggyőzzenek minket és létrejöjjön az adásvétel, mivel nekik ebből származik a jövedelmük.

Milyen károkat okoz a víz az autóban?

Külföldről a legtöbb autót Német-, vagy Franciaországból hozzák be, ahol gyakran vannak áradások, egy nagyobb vihar után pedig napokig is állhat a víz az utcákon. Ha a tengelymagasságig volt a kocsi a vízben az még nem olyan nagy baj, viszont ezen felül már nem kevés kárt okozhat. A szennyezett víz könnyen bejut az ajtók és csomagtartók résein, pedáloknál és a szellőzőnyílásokon. A beáramló víz koszos, hordalékos, nyálkás, saras, amely nem kíméli a karosszéria üregeit sem. Ha az áramkörök, villanymotorok, kapcsolók áram alatt voltak és víz alá kerültek, akkor nekik annyi. A víz a generátorra, önindítóra is veszélyt jelent, de a legnagyobb kár akkor keletkezik, ha a motor menet közben vizet szív, ilyenkor eltörhetnek, meggörbülhetnek a hajtókarok, aminek sajnos motorcsere a végeredménye.

A használt autó vásárlásnak számtalan buktatója van, amelyekre mindenképp figyelni kell!

Mi jellemzi a vízkáros autókat?

Amikor átvizsgáljuk a kiszemelt gépjárművet, árulkodó jel lehet, ha kellemetlen szagokat érzünk és több helyen is felfedezhető penészfolt, de nagymértékű rozsdásodás is kialakulhatott a víztől. Célszerű ragaszkodnunk ahhoz, hogy az adásvételi szerződésben legyen feltüntetve a jármű vízkármentessége, így legalább kártérítést követelhetünk, ha mégis kiderül az ellenkezője. Lehet, hogy a kereskedő ebbe nem egyezik bele, akkor egyértelmű, hogy eltitkol valamit, tehát semmiképp se kössünk üzletet.

Mi van akkor, ha lopott autót adnak el nekünk?

Ha fény derül a bűncselekményre, az autót általában bizonyítékként lefoglalja a rendőrség, amit az ügy lezárta után visszajuttat eredeti tulajdonosához, a pórul járt vásárló meg pereskedhet a kereskedő céggel, ha egyáltalán még létezik. Előfordulhat, hogy az eredeti tulajt a biztosító kifizeti és nem ragaszkodik a négykerekűjéhez, így talán megtarthatjuk a gépkocsit. A lopott autók alvázszámát rendre átütik, és hamis adásvételit készítenek hozzájuk.

Következő cikkünkben folytatjuk a lopott autók felderítését és írunk a visszatekert mutatókról is!