hyperloop,tervezett kapszula emberekkel

Hyperloop – Elon Musk 1200-al száguldó „kisvasútja”

Mi is ez a Hyperloop?

Kezdjük az elején. Amerika jelentősen le van maradva a nagysebességű vasúti közlekedést illetően Europától és főleg Ázsiától. Csupán egy vonaluk van, az Amtrak, ami Boston és Washington D.C között szállítja az utasokat, egyes szakaszokon mindösszesen 240 km/h-val.

California államban ekkor jött az igény, hogy építenének egy 1100 km hosszú, nagysebességű vonalat, csak hát az anyagiak miatt (közel 70 milliárd dollárról beszélünk) és a politika miatt, ez eleddig nem épült meg. 2013-ban azonban elkezdték az építkezést.

Ekkor jött Elon Musk. Aki nem ismerné az úriember felelős a PayPal, és a Tesla létrejöttéért. Technológiai polihisztor, milliárdos, és örök álmodozó. Nos Musk látva a terveket és a 70 milliárdos költség tervezetet, bejelentette, ő és cégei tized! ennyiből tudnak építeni egy vasutat, ami környezetbarát és nem mellékesen 1100-1200km/órás végsebességre képes. Ja képes lesz autókat is szállítani, és olcsóbb mint a taxi bérlés.  Nem is sokat teketóriázott, megtervezte az egészet, majd a tervet egy 57 oldalas kiadvány formájában közkincsé tette. Bejelentette, ő nem építi meg, viszont ha valaki lát benne potenciált és lerak az asztalra egy ígéretes prototípust, ő szívesen beszáll a kivitelezésbe, pénzzel és persze szaktudással. Ez utóbbiban sem szűkölködik, hiszen cégei a Tesla, a SpaceX, és a Solarcity is képes mindent előállítani, ami az építkezéshez kell majd.

hyperloop vasút

 

Persze az ötletre volt, aki csak fanyalgott, viszont voltak olyan cégek és országok, akik fejüket felkapva rögtön rámentek a projektre. Ilyen példáúl a Hyperloop Transportation Technologies, a NASA, a Boeing és a SpaceX szakembereiből kovácsolódott startup, a svájci Oerlikon. Referenciáik a sarokig érnek és olyan „mini” projektjeik voltak eddig, mint az LHC részecskegyorsítójának csöve. Mostanában a Londoni metró egyik új alagútját építik. De a lista igen hosszú, hiszen több mint 700 másik cég és kutató labor is elkezdett dolgozni saját tervein.

Országok is érdeklődnek a tervek iránt. Kína vagy az Egyesült Arab Emírségek is saját Hyperloopot terveznek indítani, mely országokban azért a pénz és az állami támogatás is előbb jön össze, mint Amerikában. Illetve Hollandia és Norvégia is beszáll a hyperloop versenybe.

 

 

Mi kell egy Hyperloophoz?

Nos, a recept rövid és nem is annyira bonyolult.

  1. Végy egy hosszú csövet;
  2. Szivattyúzd ki belőle a levegőt;
  3. Utas szállításhoz használj benne egy kapszulát,
  4. Amit mágnesekkel a cső közepén lebegtetsz.
  5. Indukciós motor, ami az egészet elindítja.

 

Légüres térben, a légellenállás és súrlódás hiányában a kapszula, elképesztő sebességet fog elérni, a relatíve kevés felhasználandó energiát pedig Musk, napelemekkel akarja előállítani.

És lesz Hyperloop?

Nos nagyon úgy néz ki, hogy igen. Elon Musk 4 évvel a terv bedobása után a köztudatba, úgy döntött, mégis épít saját Hyperloopot. Az amerikai kormány engedélyt is adott neki és fúrócégének, hogy egy földalatti New York-Philadelphia-Baltimore-Washington vasútvonalat építsenek, melyben nagy eséllyel Hyperloop fog közlekedni. Olyannyira, hogy már tesztelik is a kapszulát és az alagutat. Legutóbbi teszt során sikerült 355 km/h-ra gyorsítani a járművet, de Musk szerint ez pár hónap múlva 500km/h-ra fog nőni aztán pedig tovább fejlesztik, hogy elérhessék a tervezett 1100-1200km/h-ás sebességet. Eközben Kína is építi már a sajátját és az sem kizárt, hogy az Egyesült Arab Emírségekben is előbb lesz Hyperloop mint amerikában.

hyperloop kapszula

Biztonságos lesz? Biztos drága is.

Nos, a Hyperloop annyira fejlett és újító technológiákkal dolgozik, amelyek kifejlesztése idő és rengeteg tesztelést igényel. Vannak persze veszély források és még nem tisztázott részletek. Például, hogyan hat majd az emberi szervezetre egy kapszulában ülve ez a hihetetlen sebesség és a fellépő, a testre ható G erők. A szigetelés és a hőelvezetés lesznek még nehézkesek, hiszen elég egy kis szivárgás, levegő a csőben, vagy bukkanó és kész a baj, legalábbis a fanyalgó szakértők ezekkel példálóznak.

Ha elkészül, Musk úgy tervezi, hogy 20 dollár lesz az utazási költség, ami átszámítva cirka 5600 forintos ár. Lássuk be, ez egy ekkor távolságú útért szinte semmi, pláne, hogy 600km megtétele mindössze néhány percet vesz majd igénybe.