A busójárásról

A fesztiválok hangulatát egész évben élvezhetjük. A fővárosban szinte minden hétvégén rendeznek egy ünnepséget. A legtöbb esetben valamilyen jellegzetes étel vagy ital palacsinta, kocsonya, sólet, kávé, pálinka, bor egyes típusai kóstolhatóak meg, de vannak hagyományos, kulturális emlékeket őrző események is. Azonban a vidéki kisebb-nagyobb településeken is rendeznek ilyen hétvégi programokat gondoljunk csak az Etyeki Piknikre, vagy a mohácsi Busó Járásra.

Busojárás

A busójárás története

A busójárás egy több évszázados múltra visszatekintő hagyomány, mellyel a tél végét, illetve a tavasz beköszöntét ünnepelik. Minden évben egy meghatározott időben a tavaszi napforduló után, vagy farsangvasárnap kezdődött. Hazánk mellett egyéb országokban is szokás a tavasz érkezésnek az ünneplése. A legismertebb ilyen jellegű rendezvények a Velencei valamint a Riói Karnevál, de számos kelet európai országban is megrendezik a busójárást.

Idén február 4-9 között rendezik meg ezt a fesztivált a Duna parti városkában. A busó járáson felvonulók jellegzetes öltözéke a kifordított báránybőr kabát, a fehér színű vászon nadrág és az egyedi művészeti alkotásoknak számító, fából faragott arc maszkok is. Az öltözékekhez egyéb jellegzetes kiegészítők, a bocskor, a kereplők és a bot is hozzátartozik. Az ünnepély egy felvonulással kezdődik, amikor a szigetről csónakkal Mohácsra érkeznek a busók, majd a főtérre vonulnak, ahol körtáncokat járnak és az ünnepség fénypontjaként elégetik a telet jelképező koporsót is.

A mohácsi busójárás ma már a nemzetközileg is elismert, hagyományőrző fesztiválok közé tartozik (úgy, mint a bécsi adventi vásár is), hiszen Hungarikumnak számít továbbá az Unesco szellemi örökség listáján is szerepel, ennek köszönhetően turisztikai szempontból is jelentős szerepet kapott. A farsangi időszakban ugyanis sok látogató keresi fel Mohácsot és ismeri meg hazánk történetét is.

Osztrák síparadicsomok

A kellemes, friss levegő számos kedvező hatást gyakorol az egészségi állapotunkra és jó hangulatot is teremt, ezért nagyon sokan próbálunk meg minden nap időt szakítani arra, hogy a szabadban tartózkodjunk. Kora tavasztól késő őszig kedvező helyzetben vagyunk, hiszen a napsütésnek és a kellemes hőmérsékletnek köszönhetően számos külterületi mozgásforma közül válogathatunk. Nyáron pedig a vízi sportok is nagy-nagy örömöt okozhatnak. Télen azonban jóval nehezebb helyzetben vagyunk. A felhős időszakok, a kopár természet, a hideg levegő és a csapadékos időjárás miatt ugyanis ritkábban mozdulunk ki.

Semmering_ski_resort

Ausztriában azonban jóval kedvezőbb a helyzet. A hóval borított Alpok ugyanis számos kikapcsolódási és sportolási lehetőséggel várja a látogatókat. A hegységben számos síparadicsom található meg. Az apartmanokat leggyakrabban a családok és egyéb önmaguk ellátásáról gondoskodó közösségek keresik fel, A vendégházakat a családias hangulatú kiszolgálást kedvelők választják, A több csillagos gyakran wellness szolgáltatásokat is biztosító szállodák pedig a téli sportok szerelmesei mellett a teljes ellátásra és luxus körülményekre vágyókat várják. Mindegyik szálló csodálatos látványt nyújtó, festői környezetben épült, a kilátás mellett friss és tiszta levegő is élvezhető és a legtöbb épület közelében található több száz km-es sípálya, élmény parkok, ahol minden korosztály megtalálja a kedvenc sportolási és kikapcsolódási lehetőséget. Nagyon népszerű a szánkózás, de cerlingezni és bobozni, is lehet. A sípályákon felvonók segítségével gyorsan a hegy tetejére juthatunk. Ha elfáradunk, vagy nem csak a mozgás örömére vágyunk, akkor a Hütte-ben egy kellemes meleg hangulatot árasztó kunyhóban fogyaszthatunk jellegzetes fűszerezésű forralt bort illetve élvezhetjük a híres osztrák kávé, sütemény és desszert különlegességeket is.

A bécsi adventi vásárról

Ausztria több évszázaddal korábban alapított fővárosa folyamatosan vonzza a látogatókat. Az országban számos világhírű művész született, élt és alkotott. A történelmi hagyományokat tisztelők, a képzőművészet, az irodalom és a zene szerelmesei folyamatosan érkeznek és töltenek el hosszabb-rövidebb időt a Duna partján található, látványosságokban gazdag nagyvárosban.

Vienna_-_Rathaus

Az osztrák lakosság mélyen vallásos, és számos eseményt ünnepel, különös tekintettel az év végi időszakra. Karácsony alkalmából rengeteg megemlékezést és ünnepséget szerveznek, ezért ilyenkor már az Advent időszakában több millióan látogatnak el Bécsbe. Ekkor rendezik meg ugyanis a híres bécsi adventi vásárt. Karácsonyi díszekbe borul a város, A Bécset és vonzáskörzetét teljes egészében áthatja a fennkölt hangulat. Az üzletek ünnepélyes kirakatai mellett csodálatos fényekbe borulnak a közterületek is, ezért mesébe illő környezet várja az érdeklődőket. A szemet gyönyörködtető látvány mellett pedig csodálatos zenék is hallhatóak. Számos téren és utcákon sétálhatnak és több, mint 20 helyszínen vásárolhatnak az ide látogatók. A legnagyobb és legtöbb alkalommal látogatott terület a Rathaus előtt található. Azonban egyéb nevezetes épületek mellett is többek között a Szent István Dómnál, a Belfedere Kastélynál, valamint a Mária Terézia téren is csodálatos órák tölthetőek el. Sőt a városon kívül található, a Habsburg uralkodó család nyári rezidenciájában Schönnbrunnban is vásárolhatnak sőt koncerteken is részt vehetnek a turisták. Exkluzív karácsonyi ajándékokat vásárolhatnak, csodálatos kézműves termékek közül válogathatnak az érdeklődők, emellett fogyaszthatják a kedvelt téli finomságokat. A fahéjas almás, a mézes és diós sütemények kandírozott gyümölcsök, pörkölt mogyoró és pisztácia valamint forralt borok, kávé és capuccino és csokoládé különlegességek várják az érdeklődőket.