Tavaszi vadkárok, vadkárelhárítás

A tavaszi időszak rendkívül lényeges a mezőgazdasági takarmánynövények, így különösen az ősszel elvetett búza és repce valamint a fiatal facsemeték és egyéb kisebb gumós növények szempontjából. Ekkor ugyanis fokozott veszélyeknek vannak kitéve. Ebben az időszakban ugyanis számos állat, szarvas, vaddisznó dám és muffon valamint az üregi és vadnyulak is jóval több kárt okoznak, mint az év egyéb szakaszaiban. Ilyenkor ugyanis nagyon kevés élelemhez tudnak hozzájutni és a túlélésükért küzdenek akkor, amikor a mezőgazdasági termőterületek megkárosításával szereznek táplálékot. A nagy testű állatok leggyakrabban feltúrják a földet és így jutnak hozzá a szükséges tápanyaghoz, míg a kistestű állatok a fiatal facsemeték, illetve cserjék szárait rágják meg, amellyel jelentős mennyiségű termény kiesést és bevétel csökkenést is okoznak a gazdáknak. Ezek a súlyos következmények azonban elkerülhetőek a vadkárelhárítással.

vadkár

Hogyan háríthatóak el a vadak által okozott károk?

A vadkárelhárítás több módszerrel is megoldható. A megfelelő megoldás kiválasztásakor azonban a terményeink és értéktárgyaink megóvása mellett gondolnunk kell az állatok egészségére is. Ez a szempont rendkívüli szerepet kap akkor, ha valamilyen vegyi anyag alkalmazásával kívánják távol tartani a vadakat. Ilyenkor lényeges, hogy mindent az előírások szerint végezzünk el. A másik kiváló eredményeket hozó lehetőség a kerítés alkalmazása. Az önállóan, leggyakrabban fából és dróthálóból összeállított szerkezetek mellett elterjedt az elektromos árammal működő rendszerek használata is. A kerítések kialakításakor fontos tudni, hogy milyen állatokat kívánunk távol tartani. A kistestűek például a nyulak esetében ugyanis alacsonyabb építésű és nehezebben átjárható határokra van szükség, míg a nagy testűeknél magasabb kerítést célszerű építeni. Az állatok testfelületének védelme is fontos, ezért ajánlott megmunkált alkotó elemeket használni.