Miért éppen Eastpak övtáskára essen a választásod?

Az Eastpak márkát 1952-ben alapították Amerikában, egészen pontosan Bostonban. Először nem ezt a nevet viselte a cég, hanem az Eastern Canvas Products USA-ként lépett be a köztudatba. A kezdetekben a katonai hadsereg számára gyártottak hátizsákokat, egyéb felszereléseket, a 70-es évektől pedig már civilek is el kezdték viselni ezeket. A vállalat vezetői Mark Goldman és Norman Jacobs voltak, akik látva a táskák sikerességét, elhatározták, hogy a lakosság irányába is terjeszkedni fognak termékeikkel.

Az Eastpak övtáska viselete megváltozott, amióta divatba jött.

1976-ban már mindenki számára elérhetőek voltak a Day Pack modellek, amelyek meghozták a várt eredményt és a vállalat hatalmas népszerűségnek örvendett. 1985-ben pedig bemutatták a nagyérdeműnek a különböző színű és mintájú legújabb táskakollekciójukat, ezzel pedig átálltak arra, hogy az átlagos városi embereket és diákokat szolgálják ki. A táska gyártók közül ők voltak a legelsők, akik 30 éves garanciát vállaltak termékeikre, amivel kitűntek a többi gyártó közül.

Ezután egy újabb hatalmas lépés következett….

1999-ben az Eastpak utazótáskákra kerekek kerültek, így beléptek a bőröndök, poggyászok világába. 2004-től sorra jöttek az együttműködések, 2011-ben pedig megnyílt az Eastpak Artist stúdió, ahol művészek együtt munkálkodtak azon, hogy egyedi módon alakítsák át a táskákat. A Designers Againts AIDS nevű szervezetnek rengeteg adományt gyűjtöttek, tehát jótékonykodtak is.

Az Eastpak hírneve mai napig töretlen, az utcákon szinte mindig lehet látni olyan embert, akine kilyen hátizsákja, vagy övtáskája van. Az övtáskák 2010-ben jöttek újra divatba úgy, hogy megváltozott a viseletük. A legtöbben összecsatolva, átvetve a vállon keresztbe hordják, vagy csípőre téve, a táska rész pedig oldalt vagy hátul helyezkedik el. Az Eastpak övtáska alapmodellje a Springer, ami könnyű, stílusos, egyszerű, de mégis nagyszerű. Elől és hátul is van rajta cipzáros rekesz, ami elől van az a nagyobb. Akár magadnak, de még ajándékba is kiváló választás egy Eastpak övtáska, vagy hátizsák. A Yozz.eu lifestyle és sportruházat webáruházban biztosan megtalálja azt a terméket, mely a legjobban illik majd Önhöz!

Milyen technológia a lézervágás?

A lézervágás történelmét Albert Einstein indította el még 1917-ben, annak ellenére, hogy az elméletével az akkori technológia nem tudott mit kezdeni. Bő 50 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az iparban is megjelenjenek azok a gépek, amelyeket a mai verziók elődeinek tekinthetünk.

A lézervágás során nagyon magas hőmérséklettel választják el az anyagot. Az ehhez szükséges energiát egy lézer biztosítja. Előnye, hogy rendkívül pontos eljárásnak számít és teljesen automatizálható a művelet. Jellemzően acélok, alumínium és rozsdamentes lemeztáblák esetében alkalmazzák, de csövek megmunkálására és vágására is kiváló.

A technológia rendkívül elterjedt az iparban, hiszen nagy rugalmasságot és gyors megmunkálást tesz lehetővé. A berendezés rendkívül tartós, hiszen alacsony a szervizigénye, ráadásul a kopó alkatrészek sem szorulnak gyakori cserére.

A vágás teljesen sorjamentesen történik, hiszen a magas hő hatására az anyagok gyakorlatilag megolvadnak és a legtöbb esetben el is párolognak. Ha a munkalemez nem szublimálódik, abban az esetben valamilyen folyadékkal – például nitrogénnel- egyszerűen kifújják a résekből.

A lézervágás további előnye, hogy nincs szükség vágószerszám készítésre, így gyorsan át lehet állítani a berendezést másik munkafolyamatra. Egyszerűen be kell tölteni az adott CNC programot a rendszerbe, és a vágógép máris munkára kész.

Hátránya azonban, hogy a technológiát korlátozza a megmunkálható anyagok fajtája, felülete, és vastagsága is. Csak bizonyos vastagságig képes a lézer áthatolni a munkatáblán, ráadásul a teljesítmény és a végeredmény függ a felület abszorpciós tulajdonságaitól, hőellenálló képességétől, és sok egyéb más paramétertől. Minden esetben alaposan mérlegelni kell, hogy az adott feladat elvégzésére bevethető-e egy lézervágó gép, és hogy maga a lézervágás alkalmas-e a megmunkálásra.

Miért fontos a rendszeres fogápolás?

Rendkívül fontos, hogy fogainkat rendszeresen, napi többször ápoljuk, hiszen ezzel csökkentjük az esélyét annak, hogy valamelyiket elveszítsük, illetve az ínybetegségek és az egyéb fogászati problémák is nehezebben alakulnak ki. Fogmosáskor ügyeljünk a helyes technikára, végezzünk a fogkefével sepregető mozdulatokat lehetőleg az ínytől indulva a fog felé, mindezt közepes erősséggel tegyük meg. Azért lényeges a jó technika, hogy az íny és a fogrések egyaránt alaposan megtisztuljanak.

A fogak védelme érdekében rendkívül fontos a rendszeres fogápolás.

Milyen fogkefét válasszunk?

A legjobb, ha a sörtéje közepesen kemény, a szakorvosok véleménye szerint az esetek többségében ez bizonyul a leghatékonyabbnak. Továbbá a fogselyem alkalmazása is erősen javasolt. Ebből két típusút különböztethetünk meg, az egyik a viaszozott ízesített, a másik pedig a viaszmentes. Hatékonyan tisztítja fogaink azon réseit, amelyek nehezen érhetőek el, maradéktalanul eltávolítja az itt lerakódott lepedéket. Még a nagyon szoros fogrések között is kiváló hatás érhető el a fogselyemmel.

Napjainkban egyre többen döntenek az elektromos fogkefe mellett, ami valóban hatásos, ám nem szabad megfeledkezni a fej cseréjéről. A komolyabb eszközök mellé általában szájzuhanyt is adnak, ennek az íny masszírozásában van a legnagyobb szerepe, ami kifejezetten javasolt azoknak, akik hajlamosabbak az ínysorvadásra. Viszont a folyamat elkerülhető azzal is, ha naponta többször átmasszírozzuk ínyünket az ujjunkkal.

Bármi rendellenességet, szokatlan vagy fájdalmat tapasztalunk fogainkkal kapcsolatban, minél hamarabb forduljunk fogorvoshoz, aki minden bizonnyal röntgenfelvételt is fog készíteni.

Lakások kívülről-belülről: képek és a valóság

Az ingatlanpiacról 2019-ben Magyarországon mindenkinek három szó jut eszébe: drága, drágább, legdrágább. De nem nekünk, nem ebben a cikkben. A mi témánk az, hogy mitől lesz egy lakás szép, és hogyan lehet ezt a szépséget átadni mások számára.

Egy lakás teljesen más képet ad fotó alapján, mint a valóságba.

Kezdjük az elején. Üres lakás, fehér falak, sehol egy bútor, nincsenek az ablakok előtt függönyök, de még egy Üdvözöllek! feliratú lábtörlő sem díszeleg a bejárati ajtó előtt. Rendben, azért ne menjünk vissza az univerzum keletkezéséig. A vízcsövek nem ólomból vannak, a zuhanytálca helyén sem egy tálca sör szolgál a professzionálisnak marginálisan sem mondható kivitelező társaság munkavédelmi folyadékának gyanánt. Egyszóval a lakás szerkezetileg kész, csak éppen nem jó érzés a szoba közepén egy matracon álomra hajtani a fejünket. Ez az állapot a lakberendezők komfortzónája: mivel még semmi nincs a helyén, tényleg minden a képzeletükre van bízva, kicsit furcsán hangzik, de ők itt érzik otthon magukat.
Bár a legtöbb ember minden nap egy lakásba tér haza, nem biztos, hogy igazán az otthonának érzi azt, valami hiányzik. A profik tudják: a fehér fal is jól néz ki, de nem árt egy kis színt vinni az életünkbe. Lehet egy kanapé is kényelmes, de ettől miért kellene egy váróteremre emlékeztető hangulatot sugároznia. A lakberendezők tudják, hogy mihez kell nyúlni: nem árt, ha kikérjük a tanácsukat, hiszen most még időben vagyunk, egy dohányzóasztalt sem kell odébb tolnunk. Festés, bútorozás, elsőre indokolatlannak tűnő dísztárgyak elhelyezése, szőnyegek, függönyök, mind a helyükre kerülnek.
Nem is vesszük észre, hogy mennyivel jobb egy fárasztó napot egy relaxálásra megálmodott nappaliban levezetni, és hogy milyen nyugtató érzés egy harmonikusan megkomponált hálószobában felkészíteni a szellemünket az éjszakára, hogy másnap üdén, energiával telve ébredhessünk.

Költözünk, költözünk?

Telnek múlnak a hónapok, évek és eljöhet az az idő, amikor szeretett kis kuckónk már nem alkalmas számunkra – túl kicsi lett, máshová kell költöznünk. Két hatalmas kihívás áll előttünk: el kell adnunk a régi lakást, és meg kell szervezni a költözködést. Jó lenne, ha csak vicc lenne kihívásnak nevezni ezeket a műveleteket, de korántsem elrugaszkodott dologról van szó. A kínai váza kiváló ötlet volt, szépen díszelgett mindezidáig, a vendégek is mindig megemlítették, emlegették. De hogy lehet egy ilyen törékeny dolgot átvinni egy új helyre? Költöztető legyen a talpán aki garantálja, hogy a hűtőszekrény mellett semmi baja nem fog esni a vázának.
És még mielőtt kíméletlenül összehajtogatjuk a kanapénkat, csináltassunk néhány jó lakásfotót, amit feltehetünk az ingatlanhirdetős portálokra. Mert senkinek nem jó látvány egy végletekig lecsupaszított lakás – bár ilyen ingatlanárak mellett ki tudja? A biztos az, ha egy profi fotóssal csináltatunk néhány képet, mi baj lehet belőle.

Miért bízzuk kárpittisztító cégre a feladatot?

Az egészségi állapotunkra és a közérzetünkre nagy hatást gyakorol a környezetünk. Ezért fontos, hogy mindig rendezett és tiszta helyiségben legyünk. Így hát rendszeresen takarítanunk kell. Nem feledkezhetünk meg a kárpit tisztításáról sem.

A kárpittisztítást célszerű szakértőkre bízni.

Miért van szükség szakértők közreműködésére a kárpittisztításhoz?

A kárpittisztítás nem egyszerű feladat. Az ágyaknak, kanapéknak és a foteleknek több, nehezen hozzáférhető és emiatt nehezen takarítható része van, amelyet lehet, hogy önállóan nem is tudunk tökéletesen kitisztítani, frissíteni, fertőtleníteni. Ezek a bútorok nagyon nehezek elég egyetlen egy rossz mozdulat és komoly sérüléseket is elszenvedhetünk.
Ezen kívül gondolnunk kell a kárpit alapanyagaira is. A bútorszövetek rendkívül sokféle alapanyagból készülnek. Ezek a változatos szövetek meghatározott eszközökkel és tisztítószerekkel takaríthatóak. Előfordulhat az is, hogy egyetlen egy flakon tisztítószer nem is elég az otthonunkban megtalálható összes kárpit kitakarítására. Így hát nagy összegű kiadásokat okozhat az önálló kárpittisztítás. De abban sem lehetünk biztosak, hogy tökéletesen ki tudjuk takarítani a kárpitot. Sajnos nagyon nehezen eltávolítható foltok például: vörösbor, majonéz kerülhetnek a bútorok felületére. Sőt számíthatunk arra is, hogy a por mélyen a bútor belsejébe szívódik. Amit tényleg képtelenek vagyunk eltávolítani.

Milyen megoldásokat ajánl a kárpittisztító cég?

A kárpittisztító cég munkatárasai minden szennyeződést a lehető legrövidebb idő alatt távolítanak el. A bútorok minden részét kitakarítják. Nem csak a szennyeződéseket távolítják el, hanem a bútorok legalsó részében elbújó atkáktól, gombáktól, baktériumoktól is megszabadítanak. Ezek a cégek akár a több évtizede keletkezett legmakacsabb szennyeződéseket is képesek megszüntetni. A munkavégzéshez a lehető legkisebb mennyiségű, kiváló minőségű, az egészséget nem veszélyeztető és környezetkímélő bio tisztító szereket használnak.

Miben más egy okos konnektor és mit tud?

A technológia fejlődésének köszönhetően egyre több okos eszköz jelenik meg a háztartásokban, ilyen például az okos konnektor is. A legújabb okos konnektorok fel vannak szerelve WiFi-vel, így a vezeték nélküli internetkapcsolatra is tudnak kapcsolódni. Egy applikáció segítségével pedig okostelefonunkról gond nélkül vezérelhetjük, ki- és bekapcsolhatjuk, beállításokat végezhetünk rajtuk. Mindezt az eszközökön található gombbal is megtehetjük.

Az okos konnektor távolról vezérelhető.

Beállításukhoz és használatukhoz nincs szükség szakértőre, számítástechnikai szakemberre, bárki képes elboldogulni velük, még azok is, akik úgy gondolják, hogy nem értenek a műszaki dolgokhoz. Aki bírja az okostelefonját kezelni, minden bizonnyal erre is az lesz.

Nincs más teendő, mint az okos konnektort bedugni a falban található konnektoraljzatba, majd letölteni az ingyenes applikációt a telefonunkra és összepárosítani vele. Egy applikációval több okos konnektor is vezérelhető egyszerre. Így már távolról is elérhetjük bármikor legyünk bárhol is a világban, akár útközben, nyaraláson vagy a munkahelyünkön, belföldön illetve külföldön egyaránt, természetesen a mobilnet szükséges lesz hozzá.

Mit csinálhatunk vele távolról?

Vethetünk rá egy pillantást, hogy éppen be- vagy kikapcsolt állapotban van-e, egy érintéssel ki- és bekapcsolhatjuk, erre még időzítőt is állíthatunk be. Az időzítés lehet egyszeri, vagy a hét minden napjára vonatkozó, akár más és más időpontban. Visszaszámláló is található a lehetőségek között, valamint ciklusokra is bonthatjuk, hogy például két órát legyen bekapcsolva, majd egy pár óráig ne menjen.

 

Milyen strandra menjünk a nagy kánikulában?

Idén nyáron is hatalmas hőségben kell átvészelnünk a mindennapokat, amit a legkönnyebben víz közelében lehet kibírni. A strandokon, aqua parkokban, uszodákban, termálfürdőkben szinte meg se lehet mozdulni a tömegtől, éppen ezért sokan a szabad strandokat részesítik előnyben, bár ezeken a helyeken is rengeteg a látogató, viszont jobban eloszlik a tömeg, ezért kevésbé zavaró. Cikkünkben most adunk néhány ötletet, hogy melyik vízpartra érdemes elmenni országunkban.

A szabad strandokon könnyebb átvészelni a hőséget.

Szabad strand? Hol van?

Hazánkban sok lehetőség közül választhatunk, több folyó, a Duna, a Tisza, a Kőrös és a Maros is várja a fürdőzni vágyókat, valamint híresebb tavaink közül a Balaton, Velencei tó, Tisza tó, Szelidi tó, valamint ne feledkezzünk meg a kiépített bánya tavakról sem. Mondhatjuk úgy is, hogy a pihenni vágyók szinte bárhol rábukkanhatnak egy könnyen megközelíthető szabad strandra.

Miért válaszd a szabad strandot?

A fürdőző helyekre mehetünk kerékpárral, busszal, valamint gépjárművel, a parkolási díj általában kedvező, akadnak területek, ahol ingyenes, vagy csupán pár száz forintba kerül. A szabad strandok mindig természetes környezetben találhatóak, tehát ülhetünk és olvasgathatunk, vagy akár relaxálhatunk, kikapcsolódhatunk a gyönyörű zöld lombos fák alatt, de napozhatunk a homokos folyóparton és persze mindig úszkálhatunk a kellemes hőmérsékletű vízben. A strandok tisztaságáról pedig folyamatosan gondoskodnak az illetékesek. Itt is megtalálhatóak kiépített öltözők, zuhanykabinok, mosdók,  a parton játszóterek vannak, hogy a kicsik se unatkozzanak.

Egy család számára kiváló program akár egész napra. A helyi büfékben vásárolhatunk például sült kolbászt, lángost, főtt kukoricát, hekket, de vihetünk magunkkal szendvicseket is, hűtőtáska pedig jó, ha van, de hűtött italok helyben is kaphatóak.

 

 

A napsugárzás veszélyei!

Végre beköszöntött a várva várt nyár, elmúlt a hűvös, esős tavasz. A napsütésnek mindannyian örülünk, de a felhőtlen boldogságot beárnyékolja egy fontos dolog. A napsugárzás amellett, hogy elengedhetetlen az egészséges szervezetnek, kártékony is tud lenni. Összegyűjtöttük a leggyakoribb problémákat és azt, hogyan lehet védekezni ellene.

Az erős napsugárzás rendkívül veszélyes.

Miért veszélyes a túl sok napsugárzás?

A Nap sugarainak csak egy részét láthatjuk a szemünkkel, de több olyan összetevője is van, amely hagyományos eszközökkel láthatatlan marad. Ide soroljuk az infravörös fényt, amely a D-vitamin termeléshez is hozzájárul, illetve az ibolyántúli sugarakat, amelyek nagy dózisban már károsak a szervezetre. A köznyelv ezt nevezi UV sugárzásnak.

Ha egészséges lenne az ózonréteg, akkor kevésbé jelentene a Nap sugárzása problémát. A környezetszennyezés miatt azonban a védőréteg nem képes ellátni a feladatát, így nagyobb mértékben jut át a káros anyag, mint kellene.

Hogyan reagál a szervezet a napsugárzásra?

A Nap sugaraival előszőr a bőrünk érintkezik. Ha adott időszak alatt nagyobb mennyiség éri, akkor úgynevezett pigmentek jönnek létre. Ezért barnulunk le egy nyaralás során. Viszont ha egyszerre túl erős napfénynek vagyunk kitéve, akkor gyulladás jön létre. Ez a leégés.

A különböző naptejek segítik a bőrt megvédeni a leégéstől, de az is jó megoldás, ha csak rövidebb ideig tesszük ki magunkat közvetlen, erős napfénynek.

Komoly problémákhoz is vezethet

Hőgutát akkor kapunk, ha testünk nem képes önerőből hűteni a szervezetünket, így felborul az egyensúly és megszűnik az izzadás. A napszúrás ennek egy enyhébb, mégis borzasztó kellemetlen esete, amikor a védtelen fejünket közvetlenül éri az erős behatás. Ilyenkor fejfájás, hányás, de akár eszméletvesztés is fennállhat. Nagyon veszélyes állapot mindkettő.

Előzzük meg a bajt

 Erős napsütéses időben tartózkodjunk árnyékos helyen, vagy csak rövidebb ideig tegyük ki magunkat a napsugárzásnak. Mielőtt útnak indulunk, használjunk naptejet magunkon és családtagjainkon egyaránt. Célszerű kalapot, vagy fejkendőt viselni, hogy megóvjuk a fejünket a káros behatástól. És mindenek előtt: nyáron fogyasszunk sok folyadékot, többet, mint a hűvösebb időkben szoktunk.

Miért jó a menedzserszűrés?

A kiegyensúlyozott teljesítmény alapvető feltétele az életünknek. Az eredményességhez szükség van a kiváló testi, lelki és szellemi állapotra. Azonban van jó néhány olyan veszélyforrás, amely súlyos betegségek kialakulását okozhatja. Szerencsére a menedzserszűréssel ezeket a helyzeteket is elkerülhetjük.

A menedzserszűréssel feltárhatóak az egészségügyi problémák.

Miből áll a menedzserszűrés?

A menedzserszűrés számos felmérést tartalmaz. Minden esetben a páciensek testi és mentális adottságainak valamint egyedi élethelyzetének megfelelően végzik el a szűréseket. A szakorvosok általában több, előre meghatározott vizsgálatot például szemészeti-, belgyógyászati-, fül- orr gégészeti és labor teszteket javasolnak a pácienseknek. Ezek a felmérések segítenek az olyan súlyos szövődményekkel járó, vagy rosszabb esetben akár halállal is végződő betegségek, mint például a szív és érrendszeri elváltozások, vagy a rák tüneteinek korai feltárásban.

Kiknek ajánljuk a menedzserszűrést?

Mindenkinek. Ezeken a vizsgálatokon bárki részt vehet. A szakorvosok az önállóan jelentkező magánszemélyeket is fogadják, de lehetőséget biztosítanak a vállalkozásoknak.

Milyen plusz egészségügyi szolgáltatásokat jelent a menedzserszűrés a cégeknek?

A vállalkozásoknak azért érdemes kiegészíteni a jogszabályokban meghatározott foglalkozás egészségügyi vizsgálatokat, mert a cégek életében is előfordulhatnak olyan élethelyzetek például tréningek, vagy projektek, amelyek túlterheltséget okozhatnak. A menedzserszűréssel ezekből a helyzetekből adódó, illetve a stresszre visszavezethető betegségek előzhetőek meg.

Hogyan lehet a menedzserszűréssel tartós eredményeket elérni?

A menedzserszűrést, akkor lehet egészség megőrzésére sikeresen használni, ha rendszeresen, évente legalább egy alkalommal elvégzik a szükséges felméréseket. A vizsgálatok adatai egymással összehasonlíthatóak.

Milyen forrasztópákát válasszon, ha hobbi szinten szeretne forrasztani?

Manapság a forrasztás már bárki számára elérhető, rengeteg forrás van az interneten, hogy hogyan is érdemes csinálni, milyen eszközök a legmegfelelőbbek az adott szintünkhöz és az elvégzendő munkához, valamint mely eszközök a legfontosabbak, hogy minőségi munkát tudjunk végezni. Cikkünkben segítünk Önnek, hogy mely eszközök a legalkalmasabbak hobbi szinten is a fent említett követelményekhez.

Ha csak hobbi szinten szeretne forrasztani!

Ha olvassa ezt a cikket, akkor valószínűleg Ön is ebbe a kategóriába esik (ha mégsem, akkor elnézést kérek). Szerencsére rengetegféle kiváló megoldás létezik a forrasztástechnika piacán, ha csak hobbi szinten szeretne forrasztani. A legfontosabb kétség kívül a forrasztópáka, mivel ezen eszköz nélkül igencsak nehéz lenne a forrasztás folyamata. Többféle forrasztópáka létezik, így meg kell határozni, hogy mégis milyen típusú munkát szeretne elvégezni. Léteznek SMD forrasztáshoz kialakított pákák, hagyományos pákák, pisztoly formájú pákák, kiforrasztó pákák. Ha hobbi szinten szeretne forrasztani, akkor először mindenképen a hagyományos kialakítású forrasztópákákat ajánlom, mivel ebből a fajtából kerülnek ki a legolcsóbb termékek. Az alacsony ár szerencsére nem befolyásolja a minőséget, mivel egy Weller pákát fogunk mutatni Önnek, mely talán az egyik leghíresebb és legjobb márka a forrasztástechnológia piacán. Ez a Weller páka körülbelül csupán csak 20.000 forintba kerül (ennél olcsóbban is talál termékeket, de véleményem szerint megéri ez a kis többletköltség).

A forrasztástechnológia eszközei

Ha megvan a forrasztópáka, akkor a pákahegyről is gondoskodnia kell, mivel idővel elhasználódnak és koszolódnak. Természetesen szakszerű karbantartással kibővíthető ezeknek az alkatrészeknek az élettartama, de mindenképpen jó ötlet otthon tartani legalább egy csere hegyet.

Ha megvan a forrasztópáka, valamint a pákahegy is, már csak a forrasz anyagról kell gondoskodnia és már indulhat is a forrasztás. Mindenképpen a forrasztó ónt javasolnám kezdeti célokra és ha majd komolyabban fogja űzni a forrasztást, akkor nyugodtan válogathat a forrasz anyagok közül. Nem mindegy, hogy mekkora átmérőjű, valamint ólomtartalmú forrasztó ónt választ-e. Hogy milyen átmérőjű ónt választ, az nagyban függ az elvégzendő munka formájától. Szerintem érdemes ólommentes forrasztó ónt választani, mivel ezzel is védjük a környezetet és saját magunk testi épségét is.

Ez a három alkatrész a legfontosabb, ha minőségi és tartós forrasztást szeretne elérni. Természetesen rengetegféle alkatrész található meg a piacon, melyek mind eltérnek egymástól, így ha szerez egy kis rutint a forrasztási folyamatok alatt, nyugodtan válogathat és választhat egy olyan terméket, mely jobban illik Önhöz és az elvégzendő feladathoz!

Laptopok javításánál kiválóan alkalmazható a forrasztás. Született már egy cikkünk a használat laptopokról, érdemes elolvasni!